Lehet a munkavállaló és a munkáltató is elégedett?

Lehet! Ehhez azonban szoros együttműködés kell a vállalkozás humánerőforrás, bér és a pénzügyi osztály között, ugyanis egy jól megválasztott stratégiával a munkáltató és a munkavállaló is egyaránt jól jár. Jelenleg a munkavállalók negyede nem elégedett a juttatási csomagjával, és a cégek kínálata sem álla összhangban az igényekkel.

2019-től több változás is történt a béreket érintő közterhek és kedvezmények szabályozásában. A bérek átlagos munkáltatói terhe több mint 70 százalék- bár júliusban a szociális hozzájárulási adó 17,5 százalékra csökkent-, szemben a béren kívüli juttatások 32,5 százalékával, így érdemes átgondolni, hogy az alapfizetésen kívül milyen ösztönző lehetőségeket tud a cég bevezetni. Az előírások megfelelő alkalmazásával lényegesen csökkenthető a vállalatok bérköltsége, alternatív juttatások bevezetésével pedig növelhető a munkavállalók elégedettsége.

Egyrészt javasolt tehát áttekinteni – és akár a kollégák megkérdezésével kialakítani – a lehetséges cafeteria csomagokat, mert a megfelelő ösztönzőrendszer egyszerre jelenthet motivációt a munkavállalónak és költségmegtakarítást a vállalatoknak. A kedvezményes lehetőségeken túl vannak adómentesen adható juttatások is – mint például a 2019-től új lehetőséget kínáló munkásszállás vagy a munkavégzéshez szükséges technikai eszközök, illetve a tréningek, amelyek körét szintén ki lehet használni.

Másrészt a különböző kedvezmények igénybevételével – bizonyos feltételek teljesülése mellett – a munkáltatói közteher akár a felére is mérsékelhető. A júliustól 17,5 százalékra csökkentett szociális hozzájárulási adóból például a dolgozók egyre szélesebb körénél vehető igénybe engedmény, ami munkavállalóként elérheti a havi mintegy 13-26 ezer forintot.

Érdemes figyelmet fordítani a megváltozott munkaképességű dolgozók helyzetére, ugyanis a huszonötnél több embert alkalmazó cégeknek rehabilitációs hozzájárulást kell fizetni az elmaradt foglalkoztatotti létszám után, ez a kötelezettség egy nagyobb vállalat esetében évi több millió forintot jelenthet.

Lényeges ezért időt szánni annak feltérképezésére, hány főt érint a szociális hozzájárulási adóból vagy a rehabilitációs hozzájárulásból érvényesíthető kedvezmény. A bérszámfejtés módosításával és önellenőrzéssel – amennyiben a körülmények nem változtak – ezek a kedvezmények öt évre visszamenőleg érvényesíthetők.

Egy felmérés szerint a vállalatok 95 százalékánál okoz nehézséget a HR, a pénzügyi osztály és a bérszámfejtéssel foglalkozó kollégák együttműködése, így a tapasztalatok szerint nem minden igénybe vehető kedvezményt használ ki a vállalkozás. A jelenlegi folyamatok átvilágításával és ellenőrzésével, valamint az érintett osztályok megfelelő együttműködésének a kialakításával ugyanakkor biztosítható, hogy minden jogszabályban foglalt munkavállalókhoz kötődő kedvezményt ki tudjon használni a vállalat.