Láthatóvá válnak a tényleges tulajdonosok

A pénzmosás-megelőzési kötelezettséggel érintett szereplők már régóta várják a tényleges tulajdonosok központi nyilvántartásának elkészültét. Már csak napok kérdése és hatályba léphet az az új törvény, amely ezt a nyilvántartást létrehozza.

A nyilvántartás felállítását már évek óta várják a pénzmosás-megelőzési kötelezettségekkel érintett szolgáltatók, illetve a nyilvántartásban adatszolgáltatási feladatokkal érintett cégek és más szervezetek.

A korábbi szabályozás folyamatosan változott, az első változat szerint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló jogszabály („Pmt.”) hatálya alá tartozó szolgáltatókat, a második verzió alapján magukat a cégeket terhelte volna a tényleges tulajdonosok adatainak nyilvántartásba való bejelentése. A mostani törvénytervezet azonban azt a megoldást választotta, hogy a számlavezető bankok legyenek azok, akik a beszerzett adatokat átadják a nyilvántartó szervnek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV).

A NAV teszi közzé a megbízhatatlan besorolású cégeket

Ezen első adatszolgáltatás alkalmával az érintett szervezet nemzeti nyilvántartási számot és egy ún. TT indexet kap, amelynek értéke az első adatrögzítéskor tíz pont. Ezen index a nyilvántartott szervezeteket adatszolgáltatási megbízhatóságuk alapján értékeli. A hatóságok részéről, illetve a Pmt. szerinti szolgáltatók későbbi ügyfélátvilágítási folyamatai alapján jelzések küldhetők a nyilvántartást vezető szervnek a regiszter adataitól való eltérésekről, amelyek a TT index csökkenéséhez vezetnek.

Amennyiben egy szervezet TT indexe nyolc pont alá csökken, minősítése „bizonytalanná”, hat pont alá csökkenés esetén pedig „megbízhatatlanná” válik. Mindkét esetben lehetőség van az adatok módosításával vagy megerősítésével újból megbízható státuszba kerülni, azaz visszanyerni a tíz pontos TT indexet. Erre „megbízhatatlan” kategóriába sorolás esetén igen szűk, 5 munkanapos határidő áll rendelkezésre. „Megbízhatatlan” minősítés esetén azonnal, „bizonytalan” minősítés esetén pedig e besorolás 180 napon keresztüli fennállása esetén a NAV közzéteszi az érintett szervezet nevét, adószámát és minősítését.

Ezen felül a „megbízhatatlan” minősítésű ügyfeleket a Pmt. szerinti szolgáltatók kötelesek magas kockázatúként kezelni, valamint számukra a 4,5 millió forint feletti ügyletek végrehajtását megtagadni. E szankciókkal szemben panasszal lehet majd élni. Bírság kiszabásának lehetőségét a törvénytervezet nem említi.

Vannak még homályos részletek

Aggályos viszont, hogy a nyilvántartott szervezetek számára nem található benne lehetőség az adataik változásának a nyilvántartást vezető szerv felé való bejelentésére. Az adatváltozás bejelentése ugyan a vonatkozó szabályok szerint a számlavezető bankok felé fennáll, így azok révén az adatoknak frissülniük kell a tényleges tulajdonosi nyilvántartásban is, a számlavezetőnek azonban az új szabályozás szerint csak a tárgyhó utolsó napján fennálló adatokat kell a regiszterbe továbbítania. Így adott esetben, ha egy hónapon belül például két tulajdonosváltás is történik egy cégcsoporton belül, a jelenlegi tervezet szabályai alapján a cég akár „megbízhatatlan” státuszba is kerülhet annak ellenére, hogy a jogszabályoknak megfelelően jár el.

Minden érintett szereplőre hárul feladat

A nyilvántartásból az arra jogosult hatóságok és szolgáltatók 2022. február 1-jétől végezhetnek majd adatlekérdezést – ami azonban nem fogja helyettesíteni a szolgáltatók felé a tényleges tulajdonosok adataira vonatkozó nyilatkozattétel kötelezettségét, hiszen a szolgáltatói lekérdezés éppen a megadott adatok helytállóságának ellenőrzésére, a regiszter szerinti adatokkal való összevetésére irányul. Következő lépésként 2022. július 1-jétől pedig már harmadik személyek is jogosultak lesznek bizonyos keretek között adatokat igényelni. A törvénytervezet szerint a cégek, egyéb szervezetek, illetve – az adott szervezetnek adott meghatalmazás útján – maguk a tényleges tulajdonosok már 2021. szeptember 1-jétől jogosultak lesznek a saját adataik megismerésére, ez feltehetően adategyeztetés, az adatok ellenőrzése, helyességének biztosítása céljából lehet majd célszerű.

Az adatszolgáltatók, azaz a nyilvántartásba vett szervezetek az új szabályozás szerint arra lesznek kötelezettek, hogy a tényleges tulajdonosaikról nyilvántartást vezessenek, és azt naprakészen tartsák, amiből nyilvánvalóan következik a tulajdonosok felelőssége a tekintetben, hogy ezen adatokat az általuk közvetetten vagy közvetlenül irányított szervezetek rendelkezésére bocsássák, és őket az adatok változásairól 15 napon belül tájékoztassák. Szükségessé válhat ebből eredően a cégeknél olyan belső eljárásrendek meghatározása, amelyek megfelelően kezelik a tényleges tulajdonosi nyilvántartásba történő adatszolgáltatás kapcsán felmerülő feladatokat és felelősséget.

A törvénytervezetből a felügyeleti szervekre és magukra a Pmt. hatálya alá tartozó szolgáltatókra is hárulnak feladatok, hiszen a törvénytervezet szerint várhatóan 2021. augusztus közepéig a felügyeleti iránymutatások és a szolgáltatók pénzmosás-megelőzési belső szabályzatait is át kell dolgozniuk az új szabályok függvényében.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]