Kitöltés – SZAMLAZO_ANYK

A számlázó program bejelentése csak és kizárólag a NAV által fejlesztett Általános Nyomtatvány Kitöltő (továbbiakban: ÁNYK) program használatával történhet. Az ÁNYK programmal kell megnyitni és kitölteni a SZAMLAZO nevű nyomtatványt. Ezt követően a kitöltött nyomtatvány elektronikusan beküldhető az ÁNYK program segítségével vagy a már kitöltött és leellenőrzött nyomtatvány kinyomtatható és postai úton is eljuttatható a NAV részére.
A bejelentésre a SZAMLAZO nyomtatvány szolgál, amelynek kitöltési útmutatóját az adóhatóság már közzé is tette a honlapján. Felhívjuk a figyelmet, ez a 2. verzió, mert a korábbi tervezet rögtön javításra szorult. A 2. verzió már lehetővé teszi a fejlesztő illetve értékesítő/rendelkezésre bocsátó esetében külföldi adóalany illetve adószám megadását is.
 
Kitöltés legfontosabb tudnivalói:
 
SZAMLAZO nyomtatvány elektronikus úton az ügyfélkapun keresztül, illetőleg papír alapon nyújtható be az állami adóhatóságnak.

A SZAMLAZO adatlap internetes kitöltő-ellenőrző programja és a hozzá tartozó kitöltési útmutató letölthető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról (http://www.nav.gov.hu –Letöltések - Nyomtatványkitöltő programok – Egysze rű keresés/Összetett keresés, illetve az alábbi linkre kattintva:
 
Adatlap benyújtási határidők – 30 nap, illetve már használt program 2014.11.15. Használatbavételtől/kivonástól számítva
 
Javítás

Az állami adóhatóság a benyújtott nyomtatvány helyességét megvizsgálja és amennyiben az adatlap az adózó közreműködése nélkül nem javítható ki, az adózót az állami adóhatóság 15 napon belül – megfelelő határidő kitűzésével– hiánypótlásra (javításra) szólítja fel.

A hibásan benyújtott adatlap javításához új adatlapot kell kitölteni és benyújtani. Ebben az esetben a főlap (B) blokkjába be kell írnia az eredeti (a javítani kívánt) adatlap 10 jegyű vonalkódját,a mely a javításra való felhívást tartalmazó (kiértesítő) levélben található meg. A javító adatlapot teljes körűen ki kell tölteni, azaz az eredetileg benyújtott adatlap valamennyi hibátlan adatát és a javítani szükséges helyes adatokat is fel kell tüntetni a javító adatlapon.
 
A nyomtatvány a következő lapokból áll:
  • SZAMLAZO Főlap
  • SZAMLAZO-01 Számlázó program és online számlázó rendszer használatba vételének és használatból történő kivonásának bejelentés ére szolgáló lap
Teljes kitöltési Útmutató:
http://www.nav.gov.hu/data/cms340961/SZAMLAZO_kitoltesi_utmutato_2_2014.09.18.pdf


Korábbi kapcsolódó szakmai anyag: http://www.vallalkozo.info/ado-penzugy/szamlazo-program-bejelentes-modja

Amennyiben adó témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

 
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]