Kiket ellenőriz a NAV az idén
Az adóhatóság idén is közzétette honlapján az idei évre szóló ellenőrzési irányelveit. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2021-ben is elsődleges feladatának tekinti a költségvetés bevételeinek biztosítását. Ebből adódóan az együttműködő és jogkövető adózókat változatlanul segíti, ugyanakkor a szándékos adóelkerüléssel szemben továbbra is határozottan lép fel.
A NAV a rendelkezésére álló részletes és széleskörű adatvagyonának segítségével szűri ki az adókijátszásra specializálódott társaságokat, valamint a jelentős költségvetési kockázatot jelentő adózókat, továbbá kiemelt figyelmet fordít a célzott kockázatelemzésen alapuló ellenőrzésekre.
Idén az ellenőrzések fókuszában az építőipar, a számítástechnikai termékek kereskedelme, a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelem, a zöldség- és gyümölcskereskedelem, valamint az „adózatlan” jövedéki termékek foglalnak el kiemelt helyet. A forgalom dinamikus növekedése, valamint a 2021. évi jogszabályváltozások miatt a NAV továbbra is figyelemmel kíséri az e-kereskedelmet.
Ezen felül fontos szerephez jut az adókedvezmények igénybevételének kontrollja, valamint a nemzetközi információcserében érkezett adatok hasznosításával a határon átnyúló ügyletek ellenőrzése.
A bújtatott foglalkoztatás feltárására idén továbbra is kiemelten vizsgálja a NAV a katát választó adózókat és foglalkoztatókat.
A 2020.évi adatok alapján az adóhatóság támogató eljárásokat folytat le azoknál az adózóknál, akiknél eltérés mutatkozik a foglalkoztatottak bejelentése és a járulékbevallások között (T1041 és a 08-as bevallás), illetve a nemzetközi információcsere-adatok szerint adókötelezettségüket nem teljesítő adózók körében.
A NAV a jogkövető adózók részére továbbra is lehetőséget ad a feltárt hibák, hiányosságok önkéntes javításra, önellenőrzések benyújtására.
A részletes ellenőrzési terv, a jogkövetési vizsgálatok és a próbavásárlások tervezett helyszínei és időpontjai nyomon követhetőek a NAV honlapján található Adótraffipax rovatban.
