KATA mértéke (2)

 A KATA, százalékos adó.

KATA, azaz a kisadózó vállalkozások tételes adója. Nevében is benne van, hogy tételes adó, de mégis lehet százalékos adó?

A KATA értékhatára úgymond kötődik az alanyi ÁFA mentességre jogosító 6 milliós határhoz, azaz itt is 6 millió forint a határ, amíg úgymond élni lehet ezzel a kedvező adózási formával. Ezét szabály, hogy ha a naptári évi bevétel ezt mégis meghaladná, akkor kvázi az e feletti részt nagyobb mértékű adóval ’büntetik’.

Amennyiben a kisadózó vállalkozás a naptári év minden hónapjára köteles a tételes adót megfizetni, akkor a vállalkozás bevételének naptári évben elért összegéből a 6 millió forintot meghaladó része után 40 százalék adót kell fizetnie. (Azaz egész évben KATA alany bejelentett kisadózóval.)
 
Abban az esetben, ha a kisadózó vállalkozás nem köteles a naptári év minden hónapjára a tételes adót megfizetni, akkor a 40 százalék adót a kisadózó vállalkozásnak a bevételének azon része után kell megfizetnie, amely meghaladja az adófizetési kötelezettséggel érintett hónapok és havi 500 ezer forint szorzatát. Azaz itt is bünteti a jogszabály arányosan a bevételi határ átlépését.
 
Vegyünk rá példát: az adózó 2013. májustól tartozik a tételes adó hatálya alá és minden hónapra meg kell fizetnie a tételes adót, akkor a rá vonatkozó bevételi értékhatár (8*500 000) 4 000 000 forint. A bevétel felettes része után az adó mértéke 40 százalék.

Korábbi kapcsolódó szakmai anyag: http://www.vallalkozo.info/ado-penzugy/kata-merteke-1
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]