Kata csapdája

A kata bevezetése óta évről-évre egyre többen választották ezt a kedvező adózási formát, ezzel azonban a saját nyugdíjcsapdájukba estek. Kevesebbet adóznak ugyan, tehát most jobban járnak, de sovány lesz majd a nyugdíj, és aki nem figyel az öngondoskodásra, annak össze kell majd húzni a nadrágszíjat.

Az utóbbi öt évben folyamatosan nőtt a katás egyéni vállalkozók száma Magyarországon, 2020-ban már 530 ezernél is többen választották ezt a megoldást. Folyamatosan csökkent viszont azoknak a száma, akiknek munkaviszonya beleszámít a nyugdíjjogosultságba, a tavalyi év végén már csak 86 százalékuk volt ilyen alkalmazásban.

A kata (kisadózók tételes adója) szerint adózók három alternatíva között választhatnak:

-          főállású kisadózóként havi 50 ezer forint tételes adót fizetnek

-          főállású kisadózóként a magasabb összegű adót, a havi 75 ezer forintot fizetik meg

-          kiegészítő tevékenységet folytató kisadózóként havi 25 ezer forint tételes adót fizetnek.

A kedvezményes adózás azonban hosszú távon nehézséget jelent, ugyanis a havi 50 ezer forintot fizető kisadózó nyugdíjalapja 98.100 forint, a 75 ezer forint után pedig 165 ezer forint járulékalapot jelent a befizetett összeg. A havi 25 ezer forintos tételes adót pedig egyáltalán nem számítják bele a nyugdíjalapba.

Kevesebb szolgálati idő

2020-ban egy katás nap csak alig több, mint 0,6 napnyi szolgálati időnek számít a majdani nyugdíjszámítás szempontjából. Tehát ha egész évben katás valaki, akkor 365 nap helyett idén csak 222 nap olyan szolgálati időt szerez, amely a nyugdíjszámítás során majd beszámítható lesz. A katá-sok helyzete az előző néhány évhez képest is tovább romlott e tekintetben, mert 2016-ban még 267 napnyi, 2017-ben 257 napnyi, 2018-ban 250 napnyi, 2019-ben 236 napnyi szolgálati időt szerezhettek.

Akik főállású egyéni vállalkozók, számukra a járványhelyzet miatt bevezetett adózás alóli mentesülés nem jelent plusz problémát, hiszen számukra ez a mentesítési időszak szolgálati időnek minősül és így a nyugdíjjárulék gond nélkül folyósítható.

Rendkívül fontos lenne az öngondoskodás

A jövő az Ön kezében van, hiszen a jelen takarékossága a jövőre nézve kulcsfontosságú lehet. Érdemes tehát olyan nyugdíjkonstrúkciókban gondolkodva takarékoskodni, amivel később biztosítani tudjuk a soványka nyugdíjunk kiegészítését.

Tovább fokozva a gondolatot, az egyéni vállalkozók folyamatosan növekvő aránya az alkalmazottak nyugdíjára is befolyással van. Mivel kisebb összeggel járulnak hozzá a nyugdíjalaphoz, nehezebbé válik az ellátási rendszer fenntartása. Amennyiben az egyéni vállalkozás és ezzel a kata népszerűsége megőrzi növekvő tendenciáját, az azt fogja jelenteni, hogy a jövőben potenciálisan még kevesebben fogják eltartani a nyugdíjas generációt. A tavalyi évben mintegy tizedét az egyéni vállalkozók tették ki és piaci szerepük az elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]