Ahogyan a vállalkozások, úgy tőkéjük szerkezete is lehet optimális. Nem mindegy, milyen arányban van egymással a vállalkozás saját- és idegen tőkéje. Meddig mehet el – mondjuk – a cég vezetését frissen átvett és fejlesztésekbe kezdő tulajdonos a hitelek felvételében úgy, hogy ezzel ne tegye tönkre a vállalkozást, és még adózási szempontból se járjanak rosszul?

A tőke pénzt hoz (optimális esetben, persze), de pénzbe is kerül. Akkor is, ha a vállalkozás tulajdonosainak saját pénzéről, tőkéjéről van szó. A tőkeköltséget két oldalról is megközelíthetjük. Egyrészt a cég oldaláról vizsgálva a kérdést, a tőkeköltség a finanszírozási források ára: a beruházások megvalósításához szükséges tőke megszerzéséért a hitelezőnek vagy a részvényeseknek fizetett kamat. Másrészt a befektetők oldaláról nézve a tőkeköltség a vállalkozás értékpapírjaitól elvárt hozam. Ez utóbbival kapcsolatban ésszerű elvárás, hogy legalább annyi – vagy több – legyen, mint ha a befektető más vállalkozásba, más értékpapírba (úgy is fogalmazhatnánk, hogy más alternatívába) fektette volna be a pénzét.

A tőkeköltség–szabály azt mondja ki, hogy egy beruházási javaslatot – és ez a beruházás jelentheti egy vállalkozás alapítását, értékpapírjainak megvásárlását is, de akár a vállalkozás által tervezett fejlesztést, tárgyi eszköz beszerzését is – akkor érdemes megvalósítani, ha a várható hozama a tőkeköltségnél magasabb. A hangsúly a „várható” kifejezésen van, azaz döntésünket egy még nem ismert, csak feltételezett, bizonyos, a kérdés szempontjából lényegesnek tartott információ alapján becsült adatra kell alapoznunk. Egy cég számára a kölcsöntőke költsége a befektetők által elvárt hozam.

A tulajdonosi tőkének is van költsége, jelesül az a hozamráta, amit a befektetők a cég törzsrészvényeitől elvárnak. Tulajdonosi tőkét a vállalkozások belső forrásból, a nyereség visszaforgatásával szerezhetnek, illetve szert tehetnek a működésükhöz szükséges pénzeszközökre külső forrásból is: új részvények kibocsátása révén. Amennyiben a vállalkozás vezetése úgy dönt, hogy a nyereséget újra befekteti a cégbe, akkor ezeknek a befektetési lehetőségeknek olyan hozamot kell ígérniük, mint amilyen hozamot a részvényesek a hasonló kockázatú alternatív befektetéseken elérhetnek.
A külső forrásból származó tőke valamivel drágább, mint a visszaforgatott nyereség. Egyrészt azért, mert új részvények kibocsátásakor, a törzstőke emelésekor különböző költségek merülnek fel, másrészt az új részvények eladási árfolyama mindig alacsonyabb, mint a cég részvényeinek a kibocsátás bejelentését megelőzően kialakult piaci árfolyama.

A magyar kkv-k azonban jellemzően nem részvényekben gondolkodnak, esetükben nagyon fontos információ a vállalkozás sajáttőke-arány mutatója, ami arról ad képet, hogy a társaság tartós forrásai között milyen arányt képvisel a saját tőke. Itt azt vizsgáljuk, hogy a társaság saját tőkéjének (záró)állománya milyen nagyságrendet képvisel az összes tartós forráson (mondjuk hosszú lejáratú banki hitelek) belül. A magyar vállalkozások többségének finanszírozási szerkezetére azonban – sajnos – jellemző, hogy alacsony a számviteli értelemben vett hosszú lejáratú idegen források aránya, miközben hatalmasra duzzadt a rövid lejáratú, de folyamatosan megújított hitelek vagy egyéb kötelezettségek aránya. Ezért esetükben valós képet akkor kapunk a helyzetről, ha a tőkeszerkezetben a tartósan fennálló rövid lejáratú kötelezettségeket is figyelembe vesszük.

A mutató értékének értelmezése viszonylag egyszerű: minél magasabb a sajáttőke-arány, annál kevésbé van tartósan eladósodva a vállalkozás, annál alacsonyabb a pénzügyi kockázata. A magas sajáttőke-aránnyal rendelkező vállalkozásokra általában az a jellemző, hogy hitelfelvételi lehetőségeiket kevésbé merítették ki, ezért nagyobb mozgásterük van a későbbi beruházásaik finanszírozási szerkezetének, lehetőségeinek megválasztásában, és eladásukkor is vonzóbbak a potenciális vevők számára.

Milyen döntéseket kell meghozni annak érdekében, hogy növeljük az átadni kívánt cégünk értékét? Nézzük a lehetséges lépéseket!

1. Csökkenthető a működésbe bevont források átlagos tőkeköltsége, ami azt jelenti, hogy törekszik a tőkeszerkezet optimalizálására, azaz a saját tőke idegen tőkéhez viszonyított arányát csökkenteni. Az idegen tőke, a hitel egyébként nem feltétlenül rossz dolog, feltéve, hogy ahhoz olyan feltételekkel jutott a cég, amelyek mellett lehetősége van a nyereséges projektek finanszírozására.

2. Növelheti a szabad cash flow növekedési ütemét, azaz inkább visszaforgatják a szabad pénzeszközöket a társaságba, mintsem osztalékként kifizetnék azt.

3. Növelhetik a befektetett tőke megtérülését: azaz – akár a termékszerkezet átalakításával is növelik termékeik, szolgáltatásaik minőségét, ár-érték arányát, így növelve az árbevételt, csökkentik jelenlegi és/vagy jövőbeni költségeket olcsóbb beszerzési lehetőségek felkutatásával, korszerűbb technikával, a géppark modernizálásával. Itt az eszköztárba az is beletartozhat, hogy rátermett, erős kezű ügyvezetőt bíz meg az irányítással, aki a tulajdonosok segítsége és folytonos „tűzoltása” nélkül is képes megvalósítani a vállalkozás terveit.

Az így „felturbózott” vállalkozást már lelkiismeret-furdalás nélkül át lehet adni az utódnak, anélkül, hogy „csontvázak esnének ki a szekrényből” (mondjuk egy csődeljárás formájában).