Drágább lett az életünk

Egy év alatt jelentősen megdrágult az életünk: a márciusi fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Sőt, az előző hónaphoz viszonyítva is átlagosan 0,7 százalékkal többet kellett kifizetnünk.

Az elemzők 3,8 százalékos márciusi inflációra számítottak, ugyanis az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára jelentősen emelkedett.

A járműüzemanyagok ára 6,6 százalékkal lett magasabb, mint idén februárban volt és 17,7 százalékkal emelkedett tavaly március óta.

A dohányáruk 17,5 százalékkal drágultak egy év alatt és 2,1 százalékkal márciusban. A szeszesitalok ára átlagosan 2,5 százalékkal emelkedett, így a szeszes italok és dohányáruk együttesen 10,3 százalékos növekedést mutattak.

Az élelmiszerek ára átlagosan 2,7 százalékkal, ezen belül az étolajé 21,3, a liszté 8,2, a cukoré 7,6, a rizsé 6,8, a munkahelyi étkezésé 6,6, a tojásé 6,4 százalékkal emelkedett. A friss gyümölcsök ára 12,3 százalékkal volt magasabb, mint egy éve a zöldségek ára viszont csekély mértékben, 0,6 százalékkal csökkent. Csökkenést mutat még a sertéshús ára 7,8, a sajté 1,9 százalékkal.

A tartós fogyasztási cikkekért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy éve. Ezen belül az új személygépkocsik 11,4 százalékkal kerültek többe, a szobabútorok 5,4 százalékkal.

A szolgáltatások drágulása a februári 3,1 százalékosról 3,7 százalékosra gyorsult, amiben egyaránt szerepel a külföldi üdülések költségeinek 11,1 százalékos emelkedése és az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás tarifáinak együttesen 21,0 százalékos csökkenése, nyilván az ingyenes parkolás miatt. A postai szolgáltatások tarifái 7,0 százalékkal magasabbak a tavaly márciusinál, a telefon és internet viszont 2,2 százalékkal olcsóbb lett.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]