Célzottan folytatódhat a fizetési moratórium

Az év végén lejár a koronavírus-járvány miatt hozott fizetési moratórium, ám már most tervezik a folytatását, átmeneti és átlátható megoldást kínálva a sérülékeny jövedelmi helyzetű adósok számára.

A Magyar Bankszövetség a moratórium bevezetését is indokoltak tartotta és úgy véli, minden bank hajlandó lesz a fizetési nehézséggel küzdő ügyfelének részleges moratóriumot, vagy adósság-átütemezést, adósság-összevonást kínálni.

A márciusban bevezetett törlesztési moratóriumban a hitelállomány 40-50 százaléka érintett, ennek hatására mintegy kétezermilliárd forint marad a lakosságnál és a vállalkozásoknál, ami az adósok likviditásának megőrzéséhez nyújt nagy segítséget.

A jegybank adatai szerint idén júniusban a moratóriumra jogosult mintegy 2,7 millió lakossági ügyfélből 1,6 millióan léptek be a moratóriumba. Ebből 160-270 ezer ügyfél tekinthető sérülékenynek például a munkaerőpiaci helyzete miatt. A cégek közül 60 ezer élt a törlesztés felfüggesztésével, közöttük “20 ezres nagyságrendet képviselnek azok, amelyeknek problémái lehetnek”. A cégeknél a szállítói kötelezettségek ( mintegy 15 ezer milliárd forint) miatt komplexebb a helyzet, azok nem tartoznak bele a moratóriumba.

Nemzetközi kitekintésben nézve, az ottani intézkedések szerint a moratórium lehetősége csak szűk körben elérhető, több országban már lejárt, az országonkénti kockázatok alakulását a jegybank szoros figyelemmel követi. Itt meg kell jegyezni, hogy a magyarországi hitelmoratórium, a maga kilenc hónapjával, messze a legkedvezőbb a régióban. A meg nem fizetett kamatokat tőkésítik a legtöbb országban, a magyar rendszer ugyanakkor futamidőhosszabbítással kalkulál, nem törlesztőrészlet-növekedéssel.

Cél a támogató reorganizáció

A jegybank úgy véli, a moratórium meghosszabbításánál biztosítani kell, hogy a fizetési hajlandóság megmaradjon, és a reorganizáció is megvalósuljon. Erre szolgálhat a kamatfizetési kötelezettség fenntartása, vagy a teljes törlesztések ütemezett visszafizetése. A cégek fizetési képességének a romlása először a szállítói tartozások növekedésében csapódhat le, ennek továbbterjedése jelentős kockázatot jelent, ugyanis a magyar jogrendszerben jelenleg nincs reorganizációt támogató szabályozás, a csődeljárás pedig nem megfelelő erre.

A bankszövetség is úgy számol, hogy a moratóriumból “kijönni hosszabb lesz”, mint ameddig a bevezetése tartott.

Az előrejelzések szerint jövőre lényegese növekedhet a fizetésképtelen cégek száma

A legfrissebb előrejelzések szerint a fizetésképtelenség tekintetében idén 5 százalékos lehet a növekedés, de jövőre ez a szám 15 százalékra emelkedhet.
Számítások szerint Magyarország 2022-re érheti el a járvány előtti gazdasági teljesítményt, addig kemény két év vár a magyar vállalatokra. A gazdasági elemzések 2020-ra 7,4 százalékos GDP-visszaesést várnak Magyarországon, 4,8 százalékkal csökkenő fogyasztást, 3,8 százalékos inflációt és 6 százalékos munkanélküliséget.

Sok minden múlik azon, hogy mi lesz a hitelmoratórium lejárta után, és milyen további kormányzati források válnak elérhetővé a nehéz helyzetbe jutott vállalatok megsegítésére.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]