Cafeteria: évközi változások kezelése

Több munkát és több odafigyelést igényel a munkáltatók számára a cafeteria juttatások kezelése a járványhelyzetben. Sőt, főhet majd a fejük, hogy a járványhelyzet feloldása után hogyan szabályozzák a dolgozóiknak szánt juttatások kezelését 2021-ben.

A cafeteria rendszer lényege, hogy a munkáltató minden munkavállalóra vagy azok egyes csoportjaira azonos keretetösszeget határoz meg, hozzárendelve a választható juttatásokat, amelyek közül az egyes munkavállalók saját maguk dönthetik el, melyikre és milyen összegben kívánják felhasználni a keretet.

A keretösszeget bruttó vagy nettó módon kell-e meghatározni, ezt a munkáltató saját belátása szerint szabályozhatja. Bruttó cafeteriakeret esetében a keret terhére történik az egyes juttatásokra eső közterhek elszámolása is, míg a nettó keretet a munkavállaló teljes egészében felhasználhatja a választott juttatásai nettó értékére, azaz a munkáltató a kereten felül viseli a választott juttatások közterheit is.
A munkáltató hatáskörébe tartozó döntés még a cafeteriakeret arányosítása arra az esetre, ha a munkavállaló munkaviszonya év közben jön létre vagy szűnik meg.  Az arányosítás nem kötelező, de a munkáltató az egyes juttatásokra vonatkozó adózási szabályok figyelembevételével a helyi szabályzatban előírhatja az arányosítást. Ez elsősorban a leginkább elterjedt SZÉP-kártya-támogatás vonatkozásában merül fel, mivel a személyi jövedelemadóról szóló törvény (Szja tv.) és a vírusjárvány idejére kiadott rendeletek kötelezően rendelkeznek az eltérő adózási következményekkel járó arányosításról.

A SZÉP-kártya-támogatásra vonatkozó szabályok

Az Szja tv. 71. § (1) bekezdésétől eltérően, idén az első félévben (2021. január 1. és június 30. között) a SZÉP-kártya

• szálláshely alszámlájára utalt támogatás legfeljebb évi 400 ezer forint,

• vendéglátás alszámlájára utalt támogatás legfeljebb évi 265 ezer forint,

• szabadidő alszámlájára utalt támogatás legfeljebb évi 135 ezer forint

összegig minősül béren kívüli juttatásnak.

Továbbá az alszámlákra utalt együttes összegnek az éves rekreációs keretösszeget meg nem haladó része az Szja tv. 70. § (8) bekezdésétől eltérően

• költségvetési szerv munkáltató esetén évi 400 ezer forint, 

• más munkáltató esetében évi 800 ezer forint

összegig minősül béren kívüli juttatásnak.

Az első félévben a SZÉP-kártya-támogatás béren kívüli juttatásnak minősülő összegét nem terheli szociális hozzájárulási adó (szocho), tehát a munkáltatónak csak 15 százalék szja-t kell fizetnie.

A második félévben (2021. július 1-től) a SZÉP-kártya egyes alszámláira béren kívüli juttatásként adható támogatás összege, több munkáltató által együttvéve

• szálláshely alszámlára legfeljebb évi 225 ezer forint,

• vendéglátás alszámlára legfeljebb évi 150 ezer forint,

• szabadidő alszámlára legfeljebb évi 75 ezer forint

lehet [Szja tv. 71. § (1) bekezdés].

Továbbá az alszámlákra utalt együttes összegnek az éves rekreációs keretösszeget meg nem haladó része minősül béren kívüli juttatásnak, amely minden munkáltató esetében 450 ezer forint lehet [Szja tv. 70. § (8) bekezdés].

A második félévben a SZÉP-kártya-támogatás béren kívüli juttatásnak minősülő összege után a munkáltatónak 15 százalék szja-t és 15,5 százalék szocho-t kell fizetnie.

Az alszámlákra történt utalások béren kívüli juttatásnak minősülő összegeit meghaladó rész, valamint azok együttes összegének a rekreációs keretet meghaladó része mindkét félévben egyes meghatározott juttatás, amely után a munkáltatónak 1,18 x (15 százalék szja+15,5 százalék szocho) közterhet kell fizetnie.

Fontos figyelemmel lenni arra az esetre, ha a munkavállaló munkaviszonya év közben jön létre vagy szűnik meg:

• az alszámlákra történt utalásoknak az adott félévben béren kívüli juttatásnak minősülő összegeit nem kell arányosítani,

• az adott félévi rekreációs keretet a munkáltatónál az adóévben a juttatás alapjául szolgáló jogviszonyban töltött napokkal arányosítani kell (kivéve az elhalálozás esetét).

Szintén fontos, hogy a második félévben nyilatkoztatni kell a munkavállalót, történt-e más munkáltató által valamelyik alszámlájára utalás, amely az adott alszámlakeretbe beszámít.

Mindezeket figyelembe véve, a SZÉP-kártyára utalt támogatás adókötelezettségét az utalás időpontjában hatályos szabályok szerint az utalás hónapja kötelezettségeként kell megállapítani, bevallani és megfizetni.

SZÉP-kártya-támogatás visszafizettetése

A SZÉP-kártya-támogatásra vonatkozó, az első és második félévben eltérő kötelezettségekkel járó, meglehetősen bonyolult adminisztrációt igénylő adószabályok miatt vannak cégek, amelyek – kihasználva az első félévben hatályos kedvezőbb szabályokat – június 30-áig folyósítanák a magasabb értékhatárok, rekreációs keretek szerinti béren kívüli juttatásként a támogatást. Azonban ez felveti azt a kérdést, hogy az utóbb kilépő dolgozók esetében vissza kell-e/lehet-e és hogyan fizettetni az időarányos rekreációs keretösszeg feletti részt.

Nincs olyan adószabály, amely kötelezően előírná, hogy a munkaviszony megszűnése esetén a SZÉP-kártya-támogatásnak az arányosított rekreációs keretösszegen felüli részét vissza kell-e és hogyan fizettetni. Ez nem adózási kérdés, hanem a munkáltató gazdasági döntése.

Azt viszont tudni kell, hogy a SZÉP-kártya-támogatás a kártyáról nem vonható vissza, ezért a munkaviszony megszűnése esetén az előre kiutalt támogatásnak az arányosított rekreációs keretösszegen felüli összege után a munkáltatónak mindenképpen meg kell fizetnie az egyes meghatározott juttatásra és a béren kívüli juttatásra vonatkozó közterhekből adódó különbözetet attól függetlenül, hogy azt a dolgozóval visszafizetteti-e.

A visszafizetés miatt a 08-as bevallást nem lehet önellenőrizni, hanem az Szja tv. 69. § (5) bekezdés d) pontja értelmében a jogviszony megszűnésekor, a megszűnés hónapja kötelezettségeként a rekreációs keretösszeget meghaladó rész után – a már teljesített közteher (például az első félévben a 15 százalék szja) beszámításával – be kell vallani és meg kell fizetni az egyes meghatározott juttatásra előírt közterheket [1,18x(15 százalék szja+15,5 százalék szocho)].

 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]