A transzferárakra is hatással van a COVID-19

Már most nagy körültekintést igényel, különösen a naptári évtől eltérő üzleti éves vállalkozások esetében a transzferár-nyilvántartások elkészítése, hiszen a járvány hatására jelentősen megváltozott a piaci környezet. Ezeket a változásokat be kell építeni a nyilvántartásokba is!

A COVID-19 világjárvány a 2020-as üzleti évet érinti, amely a amely a legtöbb vállalkozásnál az aktuálisan folyamatban lévő üzleti év, de vannak olyan vállalkozások, akiknek már a 2019-es év zárásakor és annak transzferárazásakor sem szabad megfeledkezni a COVID hatásairól. Ők azok a cégek, akik a naptári évtől eltérő üzleti évvel rendelkeznek. Nekik a mérlegkészítés határidejéig, illetve a vonatkozó társaságiadó-bevallás benyújtásáig, amely az évzárás után 5 hónap, át kell gondolniuk és be kell mutatniuk a járvány hatásait a pénzügyi beszámolóik kiegészítő mellékletében és a transzferár nyilvántartásokban is.

Tehát az elérő üzleti éves vállalkozásoknak már most szükséges számszerűsíteniük a szokásos piaci jövedelmezőségük meghatározásánál a világjárvány hatásait, különösen akkor, ha az üzleti évüket március végén vagy ezt követően zárták/zárják, ugyanis a WHO március 11-én nyilvánította pandémiává a járványt.

Mivel a járvány hatásai nem a teljes üzleti évet, hanem annak egy részét érinthetik, ez indokolttá teheti időszakokra bontani és időszakonként külön elemezni az évet. Megfelelő elemzést kell készíteni, mert a járványhelyzetből adódó esetleges veszteségeket nem lehet rávetíteni az egész üzleti év működésére. Nem tekinthető ugyanis erre hivatkozással az egész üzleti év veszteségesnek, igazolni kell a vállalkozás tevékenységének jövedelmezőségére kifejtett hatását a pandémiát megelőző, illetve azt követő üzleti időszakra.

A dokumentációban be kell mutatni, ha a járvány hatására új módszerek, új működési modellek jöttek létre, ezek várhatóan milyen hatással lesznek a szokásos piaci jövedelmezőségre és mindennek a funkciók, kockázatok, erőforrások részletes elemzésén kell alapulnia.

Fontos annak a kérdésnek a mérlegelése is, hogyan készítsük el a piaci szezonalitások kiegyenesítésére szolgáló többéves elemzésünket, ha válság hatására a vizsgált vállalkozás már visszaesett jövedelmezőségének szokásos piaci voltát szeretnénk alátámasztani, de az elmúlt 3 év pénzügyi adatait még nem érintette a válság. Sőt, nemcsak a vállalkozással kapcsolatos gazdasági körülményeket kell figyelembe venni, hanem az összehasonlítható adatokban is megjelenhetnek a járvány hatásai, amelyek azonban nem feltétlenül állnak rendelkezésre, megszerzésük komoly nehézségekbe ütközhet. Mivel a válság nem minden ágazatot érint azonos mértékben, és eltérő lehet az időbeli hatása is, ezért az összehasonlító adatok kiválasztása is nagy figyelmet igényel.

Körültekintően kell tehát eljárni a transzferár nyilvántartásokban elvégzett szükségszerű módosítások tekintetében, ugyanis végrehajtott változások bemutatása döntő lesz a jövőbeni adóhatósági transzferár ellenőrzések kimenetele szempontjából.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]