A kkv-k kihívásai a mindennapokban

A banki tapasztalatok alapján a hazai kkv-k többsége nem rendelkezik megfelelő tőkével és biztosítéki háttérrel, amely nagyban megnehezíti a forráshoz jutásukat. Ez a szegmens igen széles ügyfélcsoportot jelent a pénzintézetek számára, így fontos szem előtt tartani azt is, hogy számos kihívással kell szembenézniük a szektor szereplőinek.

A kisebb, mikro családi vállalkozásoknál pedig még inkább találkoznak hiányosságokkal, mint

  • a generációváltás problémájával,
  • a digitális kihívásokkal, valamint
  • a piac és a versenytársak által támasztott innovációs elvárásokkal is.

Ráadásul jelenleg a munkaerőpiac se a kkv-kat erősíti: nagyon nehéz ma szakképzett munkaerőhöz jutni az igazgató szerint.

2 millió euró feletti árbevétellel nagyságrendileg 40 ezer kis- és középvállalkozás rendelkezik ma Magyarországon, aminek körülbelül 50 százaléka családi cég, ennek pedig 40 százaléka szembesül a generációváltás problémájával, ami nagyságrendileg 8 ezer vállalkozást érint.

A szektor jellemző finanszírozási formái közül ki kell emelni a pályázatokat, amelyek az uniós költségvetés miatt ciklikusak, és főleg a V4-ek tekintetében számítanak jellemző finanszírozási formának. Ugyanakkor egyre inkább megnő a kockázati tőke szerepe a kisebb cégek finanszírozásában. A részvények és a kötvények inkább a felsőbb, nagyobb kkv-knál, illetve a nagyobb cégek esetében lehet opció.

Jelenleg kínálati piac van, azaz a bankok versenyeznek a kkv-kért és ez a verseny egyre inkább eléri a kisebb cégeket is.

A hitelállomány növekedésének üteme Magyarországon 16 százalékos, míg a kkv-knál 13 százalék, ami igen markáns növekedési ütem az EU-hoz képest, de még a V4-es országokhoz képest is hozzátéve, hogy a GDP-arányos hitelállomány még így is bőven elmarad az uniós átlagtól, annak körülbelül a fele.

Számos finanszírozási lehetőség

A kkv-finanszírozást több program is támogatja: például az exporttámogatás esetében az Eximbank, illetve kiemelendő még a Széchenyi-kártya, ami egyszerű dokumentáltsággal elérhető finanszírozást biztosít és a bankoknak is kedvező, mert van mögötte garanciavállalás (Garantiqa). A vissza nem térítendő támogatások helyett már a visszatérítendő támogatásokat preferálja inkább az EU.

Jelenleg az egyik legnépszerűbb finanszírozási forma a kockázati tőke bevonása, amely ma már a kkv-k számára is elérhető. A vállalati életpályának minden szakaszára vannak ilyen megoldások.