PDF letöltés

A jövő kulcsa a hibrid cégmenedzsment

A családi vállalkozások fejlődésének kulcsa lehet, ha a vezetőségben a családtagok mellett külsős szakemberek is jelen vannak. Az így létrejövő „hibrid menedzsment” előnye, hogy a családi értékek, hagyományok, valamint új, objektív nézőpontok és külső kontrollok egyaránt megjelennek. Szakértők szerint az ilyen típusú vállalkozás menedzsment a sikeres működés záloga.

Egy sikeres cég működésének egyik fontos tényezője a hatékony, jól működő menedzsment. Igaz ez a családi vállalkozások esetében is, akik akkor lehetnek igazán sikeresek, ha a családtagok mellett külsős szakembereket is bevonnak a vállalkozás vezetésébe. A tapasztalatok szerint egy úgynevezett „hibrid menedzsment” igazán versenyképesség teheti a cég működését, ugyanis egy külső szakember más nézőpontból, objektíven, új lendülettel segítheti át a cégeket a nehéz helyzeteken. A jelenlegi válsághelyzetben ez a szemlélet kiemelkedően fontos, milyen átgondolt lépésekkel lehet jól átvészelni ezt az időszakot.

 

  1. Készítsünk jó üzleti tervet

A jelenleg működő cégek többségének nincs üzleti terve, pedig ez konkrét, egyértelmű támpontot adhat a hatékony és átlátható működéshez. Ha a cég még nem rendelkezik vele, akkor érdemes rögtön a 2021-es éves tervezési folyamat részeként elkészíteni. Először értékesítési oldalról szükséges megnézni a piac igényeit és a saját erősségeket, majd ez alapján lehet elkészíteni a bevétel tervet. Ezt követően pedig ajánlatos megvizsgálni, hogy a megvalósításhoz milyen csapat szükséges. Fontos, hogy a családtagok és a bevont külső kollégák által az üzleti tervben az objektív és szubjektív szempontok egyaránt megjelennek és összhangba kerüljenek.

 

  1. Különítsük el a tevékenységi köröket

Sokszor fordul elő, hogy a cég tulajdonosa egy személyben minden, vagyis párhuzamosan több felelősségi kört vállal magára, ezzel megnehezítve a vállalkozás rugalmas működését. Érdemes a működési területeket elkülönítve kezelni, minden területhez egy arra alkalmas felelős vezetőt kijelölni, így jobban átlátható és kontrollálható a működés.

 

  1. Legyen egy naprakész kontroll

 Az átlátható, hatékony cégműködést nagyban segíti, ha ismerjük az aktuális működési számokat. Ezt a kontrolling rendszer kiépítése teszi lehetővé, ami támpontot ad a menedzsmentnek, hogy a szubjektív választások helyett mindenki által egyformán ismert adatokon alapuló, objektív döntések születhessenek.