Épületenergetika és a 2018-as év változásai

Épületenergetikát érintő korszakváltás
2018.06.07. 10.00 – 15.00-ig


Legyen Ön tervező, kivitelező szakember, műszaki ellenőr vagy éppen házépítő, felújító mindezek a változások magas fokú felkészülést tesznek szükségessé.



Az Európai Unió épületenergetikai direktívája során Magyarországon is új rendeletek születtek, amelyek a tervezési módszereket és követelményeket módosították.

2018. január 1-től léptek életbe a nagyfokú változások az épületekkel szemben támasztott energetikai előírások. Ezáltal minden benyújtott építési-engedély, illetve bejelentés, továbbá a jelentős felújítások esetében is nagyfokú figyelmet kell biztosítani a költségoptimalizált energetikai követelményszintekre.

A 2018-ban használatba veendő épületekre sokkal szigorúbb előírások vonatkoznak, továbbá 2019. és 2021 után pedig még nagyobb fokú szigorítások következnek.

Konferenciánk célja, hogy megismerjék az aktuális jogszabályokat, az új követelményeket, értesüljenek a támogatási lehetőségekről, továbbá, hogy naprakész tudásanyagot kapjanak tapasztalt oktatónk és előadónk közreműködésével. Emellett lehetőség van tapasztalataik és kérdéseik megvitatására is előadónkkal.



Előadónk: Fischer Tamás – okleveles épületgépész mérnök, energetikai tanúsító, műszaki ellenőr, igazságügyi szakértő, a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv tagja.

Tematika:

az épületenergetika mai helyzete Európában és Magyarországon
jogszabályi háttér
2018-tól érvényes követelmények
műszaki megoldások az aktuális követelmények teljesítéséhez
energetikai tanúsítás
támogatási lehetőségek
kérdések és válaszok


JELENTKEZZEN MOST!



A konferencia részletei:

09:30-tól érkezés, a résztvevők regisztrációja

10:00-15:00: Fischer Tamás – okleveles épületgépész mérnök, energetikai tanúsító, műszaki ellenőr, igazságügyi szakértő, a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv tagja.

12:00-12:30 Ebédszünet, szendvicsebéd

Helyszín:

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ (1131 Budapest, József Attila tér 4.)



Részvételi díj:

Teljes ár: 24.900 Ft+Áfa/fő/konferencia (Bruttó: 31.623 Ft/fő/konferencia)

Kedvezményes ár, ha 2018.05.31-ig jelentkezik és át is utalja a részvételi díj összegét: 22.900 Ft+Áfa/fő/konferencia (Bruttó: 29.083 Ft/fő/konferencia)

3 vagy több fő jelentkezése esetén kérje egyedi, cégére szabott ajánlatunkat!



A részvételi díj magában foglalja:

a regisztrációkor átadott mappát, előadás anyagot, jegyzetet, tollat
érkezéskor bekészítve: kávét, teát, üdítőt, ásványvizet
ebédkor: szendvicsebédet, üdítőt


Rendezvényünk minden résztvevőjének biztosítjuk az étkezést, nem kell külön igényelni!

A változás jogát fenntartjuk!
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]