Új Ptk – rendelkezéseit mikortól kell alkalmazni? (2)

Korábbiakban áttekintettük a társasági jogi szabályok mikortól alkalmazhatóak, vagy mi az átállás határideje, most kitérünk más magánjogi fejezetekre is.
Kötelmi jog – szerződések

A már létező szerződésekre a korábbi szabályokat kell alkalmazni akkor is, ha azok alapján az Új Ptk. hatálybalépését követően tesznek a felek jognyilatkozatot, illetve keletkeznek újabb kötelmek. Ennek megfelelően egy 2014. március 14-én megkötött szerződést a felek a Régi Ptk. szabályai alapján módosíthatnak a jövőben is, de ugyanígy a Régi Ptk. lesz irányadó arra az esetre, ha már korábban előszerződést kötöttek a felek, a tényleges szerződést pedig csak 2014. március 15-e után véglegesítik. A szerződő felek megállapodhatnak ugyanakkor abban, hogy a korábbi szerződésüket az Új Ptk. alá helyezik, ezt azonban csak a szerződés egészére lehet megtenni. Nem fordulhat elő tehát olyan helyzet, amikor a szerződés egyes részeire a régi, más részeire pedig az új kódex irányadó. Egyes esetekben az Új Ptk. megengedőbb a korábbi szabályokhoz képest, így például a súlyos gondatlansággal okozott szerződésszegésért való felelősséget most már korlátozhatják vagy kizárhatják a felek.

Korábbi kapcsolódó szakmai anyag: http://www.vallalkozo.info/jog/uj-ptk-rendelkezeseit-mikortol-kell-alkalmazni-1

Amennyiben jogi témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]