Nem késik a Vidékfejlesztési Program az államtitkárság költözése miatt

Semmiféle hátrányt nem szenvedett a Vidékfejlesztési Program az államtitkárság Kecskemétre költözése miatt – jelentette ki Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

A 2014-2020-as Vidékfejlesztési Programot 2014 szeptemberében nyújtotta be Magyarország, amire megérkezett a bizottság visszajelzése. Az abban szereplő legtöbb észrevétel technikai jellegű pontosítást igényel – jelentette ki az államtitkár.

Kis Miklós Zsolt elmondta, hogy még 2015. december 31-ig lehetőség van az előző időszak vidékfejlesztési forrásainak megvalósítására, elszámolására és kifizetésére is.
Rendeletmódosítás kezdeményeztek annak érdekében, hogy a folyamatban lévő pályázatok zökkenőmentesen valósuljanak meg.
 
Az államtitkár beszámolt arról is, hogy vidékfejlesztési forrásból 2014 végéig rekordszámú kifizetést teljesítettek. Hangsúlyozta, hogy a közös agrárpolitika költségvetését több mint 10 százalékkal csökkentették, ennek ellenére Magyarország több támogatást tud lehívni a 2014-2020-as költségvetési ciklusban, mint a 2007-2013-as időszakban.
Vidékfejlesztésre kevesebb forrás áll rendelkezésre, de a közvetlen kifizetésekből és a nemzeti támogatásokból összességében több mint 350 milliárd forinttal nőtt a rendelkezésre álló összeg.

Kapcsolódó cikkek:
Megkezdte működést az Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság Kecskeméten
Pályázati fejlemények Brüsszelből

Forrás: MTI, vallalkozo.info

Amennyiben pályázat témában tanácsra van szüksége, kérem, írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

BNG
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]