Augusztus 31-ig pályázható a munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül című pályázat

A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül" című GINOP Plusz-3.2.1-21 kódszámú projekt 2022. augusztus 31. napjáig nyújtható be az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kijelölt, állami foglalkoztatási szerv hatáskörében eljáró kiemelt partnerként nevesített Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal hivatali kapujára.

Mikro-, és kisvállalkozások esetében 70% (a támogatás összege max. 75 M Ft lehet). A támogatás összege képzési költségre, munkabér támogatásra és projekt előkészítési és projektmenedzsment költségekre kérhető.

A támogatás célja, hogy a feltételeknek megfelelő vállalkozásoknak továbbadott támogatást nyújtson a munkahelyi képzések megvalósításához, ezzel növelve a termelékenységüket. Ennek érdekében a munkaadók az állami foglalkoztatási szervként eljáró kormányhivatalhoz benyújtott kérelem alapján támogatást kaphatnak.

A Felhívás alapján az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok által alkotott konzorcium a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló 2020. évi CXXXV. törvény továbbá a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról szóló 100/2021. (II. 27.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján feltételesen vissza nem térítendő támogatásként nyújtja. A program forrását az Európai Szociális Alap+ és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja. Támogatás képzési költségre, bértámogatásra, projekt-előkészítés, projektmenedzsment és szakmai megvalósítói költségekre igényelhető.

Felhívjuk a tisztelt érdeklődő figyelmét, hogy az Ügyfélkapun történő adatrögzítés előtt, a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) bejelentkezés szükséges.

Kérelem a második meghirdetési szakaszban  2022. február 15. napjától 2022. augusztus 31. napjáig nyújtható be az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kijelölt, állami foglalkoztatási szerv hatáskörében eljáró kiemelt partnerként nevesített Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal hivatali kapujára. > Tovább a hivatali kapura

Felhívjuk a tisztelt érdeklődők figyelmét, hogy megjelent a  GINOP Plusz-3.2.1-21 Képzési névsor kitöltő, amely az alábbi helyen érhető el:> Tovább a hivatali kapura  (Kérjük, ügyeljen arra, hogy pontosan adja meg a pályázathoz tartozó képzés gépi azonosítóját!)

Továbbá, megjelent a GINOP PLUSZ-3.2.1-31 Kilépéskori adatszolgáltatás kitöltő, mely az alábbi helyen érhető el: https://urlap.ekozig.kh.gov.hu/nykm/#/kitoltes?eljarasid=1655&beadvanyid=16&nyomtatvanyid=4595

  valamint, a GINOP PLUSZ-3.2.1-41 Hatásvizsgálati adatszolgáltatás kitöltő, mely az alábbi helyen érhető el: https://urlap.ekozig.kh.gov.hu/nykm/#/kitoltes?eljarasid=1656&beadvanyid=15&nyomtatvanyid=4596

  A kiemelt partner a ginopplusz321@csongrad.gov.hu címen online, a 06-62-680-960 számon telefonos ügyfélszolgálatot biztosít.

A második meghirdetési szakasz során a rendelkezésre álló keretösszeg 15 milliárd forint.

Tájékoztatjuk a Pályázókat, hogy a programhoz kapcsolódó kitöltő felület 2022. február 15. napjával elérhető.

Annak érdekében, hogy segítsük az érdeklődő vállalkozásokat abban, hogy a számukra leghatásosabb képzéseket tudják kiválasztani a támogatási program keretében, készítettünk egy rövid, lényegretörő digitális útmutatót, amely egy egyszerű regisztráció után bárki számára elérhető itt.