Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma vezetői konferencia üzenete – Vállaljuk fel közösségünket!

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és több, mint húsz határon túli magyar vállalkozói szövetség 2019 decemberében írták alá az együttműködési szerződést, melynek célja a Kárpát-medencei gazdasági kapcsolatok erősítése. A járványos időszakban online konferenciák keretében találkoztak a tagok és készültek fel a Covid utáni időszakra. Idén február-márciusban nyílt lehetőség a személyes találkozásra. A kaposvári nemzetközi konferenciát követően márciusban Budapesten is találkoztak a Fórum tagjai a VOSZ által alapított Év Vállalkozója Díjátadó ünnepséghez kapcsolódóan, ahol 2 határon túli magyar szövetség vállalkozója is díjazásban részesült.

A rendezvényen először Skapinyecz Péter a CED cégvezetője tartott előadást a 2022. évi tervekről és lehetőségekről. 

Majd Czomba Csaba a Fórum elnöke ismertette a 2022. évi program tervezetét.  A tervek között szerepelt a június végi Kárpátaljai Turul Expo-n való részvétel, ami időközben szertefoszlott. Maradtak szerencsére megvalósítható tervek is, egy májusi videó konferencia, egy második félévi elnökségi értekezlek valamelyik határon túli szervezet szervezésében valamint decemberben évértékelő ülés Budapesten a VOSZ által alapított Év Vállalkozója Díjátadó ünnepséghez kapcsolódóan, ahol ismét 2 határon túli magyar szövetség tagvállalkozója kap majd díjat.

Az előadásokat követően a Fórum tagjai kellemes hangulatú beszélgetés során bemutatták régiójuk jellegzetességeit, szövetségüket, munkájukat, sikereiket és azokat a kihívásokat, amelyek előttük állnak.


konf_1

Sokat tanultunk egymástól, láttuk, hogy mindenki másképp csinálja és minden szövetség keményen dolgozik, hogy tagjait segítse. Az egyes szövetségek taglétszáma is eltérő 30 és 2600 között változik.

Az erélyi 7 szövetség összefogása – Székelyföldi Vállalkozói szövetségek Fóruma -  kézzel fogható eredményt hozott, a tagok olcsóbban kapják a MOL-tól az üzemanyagot.  A szövetségek vezetői és munkatársai kemény munkával segítik tagjaik boldogulását, különböző üzleti eseményeke, találkozókat szerveznek pl. business vitamin, kávészünet  stb. a kapcsolatok erősítése érdekében.

Az Erélyi fiatal vállalkozók szerint fontos, hogy hidat képezzünk a fiatal és a tapasztalt vállalkozások között valamint a vállalkozások és a hivatali szakigazgatási szervek között.


konf_2

A Nyugat-Bácskai tagunk a szórvány magyarság vállalkozásait segíti minden eszközzel, többek között magyarok által termelt élelmiszerek és egyéb termékek vásárlásával, pályázatírással, tájékoztatással stb. Céljuk a civil szféra, a vállalkozások és az önkormányzatok közötti harmonikus kapcsolat kiépítése.  Az erős családi vállalkozások a helyben maradás zálogai, ezeket kell erősíteni.

 A Felvidéki vállalkozói szövetég csak néhány éve alakult, de lendületes, kreatív munkával elérte, hogy sok vállalkozás lett a tagja. Itt fogalmazódott meg a címben szereplő üzenet is.

Kovászna megyei tagunk 25 éves múlttal rendelkezik. Tagságát szakmai csoportokba szervezte, hogy minél hathatósabban tudja támogatni tevékenységüket.

A vajdasági szövetségek nagyrészt területi/kistérségi/városi alapon szerveződtek, egyesek közel 100 éves múltra tekintenek vissza. Rendszeres találkozók szervezésével, tájékoztatással, oktatással és üzleti eseményekkel segítik a helyi vállalkozások fenntartható fejlődését. Fontos számukra a szakmai hitelesség, az aktív tagság igényeinek kiszolgálása és a passzív tagság aktivizálása.


konf_3

A résztvevők egyetértettek abban, hogy fontos a vállalkozások képzése, amelyre az online világban határok nélküli lehetőség nyílik. Erősíteni kell az összefogást az egyes régiókban, ápolni kell a kapcsolati tőkét, segíteni a tagok közötti üzleti kapcsolatokat. Fontos a jó kapcsolatok kialakítása, ápolása az állami intézményekkel, iskolákkal valamint a tag vállalatok közötti konkrét gazdasági kapcsolatok létrehozása az egyes régiók szintjén és a Fórum szintjén is.

Ezen az úton már elindultunk, egyik Komárom-Esztergom megyei VOSZ tagunk - aki részt vett a rendezvényen - a Kárpát-medencében megtermelt magyar termékeket szándékozik forgalmazni Magyarországon előbb ténylegesen majd web kereskedelemben is. A Fórum kifejezett célja a gazdasági kapcsolatok újraélesztése.

 

konf_4

 

Valamennyi határon túli szövetség aktív szereplője a civil térnek a saját régiójában. Különböző vállalkozói rendezvényeket tartanak, szerveznek fesztiválokat, tematikus napokat, részt vesznek különböző helyi kiállításokon.

 

Varga Julianna

KMVNF titkár