Délvidék Összefog

A Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fóruma (KMVNF) és a Magyarkanizsa Község Vállalkozóinak Általános Egyesülete közös rendezvényének összefoglalója - Magyarkanizsa 2022. június 16-17.

A konferencia első napján több, mint hetven vállalkozó vett részt, jelen voltak még a helyi adminisztráció és a KMVNF tagjai. A köszöntők után a Prosperitati Alapítvány működéséről és eredményeiről tartott előadást az Alapítvány ügyvezetője Juhász Bálint. A befejezett jelentős projektek videón is bemutatásra kerültek, az eredmények valóban figyelemre méltóak. A CED Közép-Európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. cégvezetője Skapinyecz Péter ismertette a Hálózat szerepét és programját a Kárpát-medencei Vállalkozások támogatásában. A Budapesti székhelyű szervezet fontos szerepet játszik a Kárpát-medencei gazdasági térség megteremtésében.

Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Fejlesztésért munkatársa Stipankov Marot Andrea bemutatta Nyugat-Bácska turizmus koncepcióját és annak fejlesztési lehetőségeit. Konkrét számokkal is ismertette a turizmusfejlesztés népességmegtartó hatását a régióban. remélhetően a Kárpát-medence más tájairól érkezők is tanulságosnak és elgondolkodtatónak találták az előadást. Bemutatásra került a rendezvény két szervezője. Magyarkanizsa Község Vállalkozóinak

Általános Egyesületét Rafai Mária az egyesület koordinátora mutatta be, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségét (VOSZ), amely a KMVNF alapítója Czomba Csaba a VOSZ társelnöke, a KMVNF elnöke mutatta be, aki egyben a VOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezetének elnöke és a KMVNF megálmodója.

Rövid bemutatót tartott a KMVNF három délvidéki tagja a Vajdasági Fiatal Vállalkozók Szövetségének elnöke Méhes Béla, az Egyesülés Nyugat-Bácska Fejlesztéséért elnöke Péter István valamint a Palicsi Vállalkozók Fóruma alelnöke dr. Ricz András. A rendezvény félidejében Kárpátaljáról videón jelentkezett be és köszöntötte a jelenlévőket Virág László a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke. A rendezvény résztvevői

gratuláltak a KMVSZ 25 éves évfordulójához. A konferencia második napja „az adjunk üzletet egymásnak” gondolat keretében telt el, de bemutatásra került Magyarkanizsa gazdasága is. Vass Zoltán az önkormányzat szakértője bemutatta a jelen helyzetet és a kitörési pontokat. Jelenleg a térségben a mezőgazdasági termelés és az élelmiszer feldolgozás dominál. Kitörési pontkén a turizmus fejlesztést jelölte meg. Bővíteni szeretnék a már ma is meglévő vadász turizmust, a falusi turizmust, egészség- és gyógy turizmust. Jelenleg a wellness turizmus megteremtését tervezik, amelyhez szükséges egy megfelelő minőségű és méretű szállodai fejlesztés. További stratégiai területek a KKV fejlesztés, logisztikai központ létrehozása, Ipari Parkok kialakítása, mezőgazdasági hulladék hasznosítása, zöldség- és virág termesztés, szőlőművelés és borászat fejlesztése, bio- és szerves élelmiszerek termesztése.



VOSZ_Kanizsa_2

 

Bemutatásra került a Veszprém-Balaton 2023 esemény gasztronómiai programja, amelyre kiállítóként meghívást kaptak a KMVNF tagjai. Sok jelentkezőre számítunk, a szervezők választják majd ki a résztvevőket. A bemutatót Tungli Péter és Mészáros Zoltán a Gasztronómiai és borászati projekt vezetői tartották. A Gasztronómiához kapcsolódott Jovanovity Dániel bemutatkozása, aki Délvidéki gasztronómia megújításán fáradozik, de emellett szervez fesztiválokat, tematikus napokat és egyéb bemutatókat is. A Drontech alapítója a fiatal informatikus Pletikoszics Árpád - aki a konferencián technikai segítséget is nyújtott - bemutatta cégét és annak tevékenységét. A IV. Mezőgazdasági Ipari forradalom elvárásai szerint drónokkal segíti a precíziós mezőgazdaság és az okos farmok létrejöttét és működését. A drónok segítségével folyamatosan ellenőrzés alatt tartható valamennyi növényi kultúra, jelzés esetén hathatós beavatkozásra kerülhet sor, de csak az érintett területen. Optimalizálható a víz és növény védőszer felhasználás, adatgyűjtésre is használható. A VOSZ Textil és Ruházati-ipari Szekciójának elnöke Hannauerné Szabó Anna előadásában érintette a fenntarthatóság fontosságát valamint bemutatta a magyar textilipar jelenlegi helyzetét különös tekintettel az innovatív textíliákra, amelyek különböző célokat szolgálnak pl. védenek az elektroszmog ellen és esetenként chippel is el vannak látva.


Elmondta azt is, hogy a Kárpát-medence országai mely területeken tudnának együttműködni. Magyarországon nincs alapanyaggyártás és szűkös a textil festő kapacitás is azaz szükségünk van nemzetközi együttműködésre a témában. A martonosi Telek Paprika gyárat a Prosperitati Alapítvány támogatásával korszerűsítették. Különböző leveles növényekből és paprikából készítenek őrleményeket. amerikai és európai exportra gyártanak. A családi vállalkozás a növények nagy részét saját földterületén (900 ha) termeli és saját célgépeivel takarítja be. A Csíki vállalkozók Egyesületének képviseletében Bakcsy Tünde ügyvezető bemutatta néhány tagjának innovatív exportképes termékét. A We Print cég öko nyomtatást végez, amely kül- és beltéren is használható.


Nyomtatott textiliákat is gyártanak, kapacitásaik lehetővé teszik, hogy további megrendeléseknek is eleget tegyenek. Garden Proiect Kft. 2006-ban alakult meg a Hargita megyei Csíkmadarason. Fő tevékenységünk a kerttervezés, a kert- és parképítés, egyedi utcabútorzat és játszóterek gyártása, automata öntözőrendszerek és dísznövények kis- és nagybani forgalmazása. Folyamatosan bővülő és megújuló árudáinkban, Csíkmadarason és Csíkszeredában közel 1200 féle kültéri dísznövény kapható. Ezen kívül megtalálhatók a saját faiskolánkban nevelt őshonos gyümölcsfák és egyéb bogyós gyümölcscsemeték. 2018-ban a Garden Proiect az innováció és a tudomány elkötelezett partnere lett. Elindult az In Vitro laboratórium, ahol a fő tevékenység a vírusmentes gyümölcs szaporítóanyag előállítása. Ezt követően született meg legújabb termékcsaládunk a RibOn - egészségjavító készítmények formájában.


Fő összetevője a fekete ribiszke. 2019-ben megnyílt a kertészeti gép szaküzlet és szakszerviz. Az SBS erős és gyengeáramú hálózatok építésével foglalkozik ipari környezetben. Koordinálja a kivitelezést, az alvállalkozók munkáját, az anyagbeszerzést és a munkálat dokumentálását az első egyeztetésektől a végső átadásig. A marosvásárhelyi St. Georgius Manager Club elnöke Szathmáry Zsolt két tagvállalatot mutatott be. Eco Tiny House (Környezetkímélő Kicsi Ház)-at tervez és kivitelez a Club egyik tagja, aki már több darabot eladott belőle és legalább másfél éves rendelésállománnyal rendelkezik. Az aprócska házak összkomfortosak és könnyedét átszállíthatóak egyik helyszínről a másokra, a digitális nomádoknak ajánlják őket és várják a további megrendeléseket. EIS Educam Immersive Stúdió – Virtuális Valóság Stúdió, ahol VR szemüveg használatával lehet oktatásokat, képzéseket tartani. A módszer alkalmas technikai tudás elsajátítására, mérnöki szolgáltatások nyújtására, fóbiák kezelésére stb. Egy megtervezett ház helyiségeit előre bejárhatják az építők és építtetők. Ez a jövő technikája.

Budapest, 2022.06.28.

Varga Julianna

nemzetközi és oktatási igazgató

KMVNF titkár