Miskolcon járt vállalkozói fórumával a jubileumát ünneplő érdekképviselet - 35 éves a VOSZ

Miskolc, 2023. március 23. - A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének vármegyei szervezetei idén március folyamán tartják éves rendes beszámoló taggyűléseiket. Ennek apropóján a vállalkozói érdeképviselet a gyűlések előtt vállalkozói fórumokat tart országszerte, amelynek soron következő rendezvényére Miskolcon került sor szerdán. Az eseményen elhangzott: a jelenlegi helyzetben kulcsfontosságú a közös munka és az információmegosztás a vállalkozások boldogulása szempontjából, amelyre az idén 35 éves VOSZ a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt fektet. A fórumon egy új megállapodás aláírásával megújította együttműködését a VOSZ és a Miskolci Egyetem.

Miskolcon tartották meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által március során zajló országos eseménysorozata soron következő rendezvényét pénteken. A hónap során megrendezett vállalkozói találkozók célja, hogy a VOSZ tájékoztatást adjon idei 35 éves jubileumi évében induló 5 éves stratégiájáról és cselekvési programjáról, a szövetség aktuális gazdaságpolitikai kérdésekre adandó válaszairól, valamint a vármegyei VOSZ-szervezetek összefoglalást adjanak a tavalyi évi során végzett munkájukról.

 

Együttműködés a nehéz időkben is

A mindennapokban látjuk, hogy milyen világpolitikai, gazdasági nehézségek közepette kell élnünk, ez pedig elsősorban a vállalkozásokat állítja nagy kihívások elé – mondta el a rendezvényen Alakszai Zoltán, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal főispánja. Mint elmondta, a térség nagy utat tett meg az elmúlt évtizedekben: tíz év alatt jelentősen nőtt a vállalkozások száma, a foglalkoztatási helyzet sokat javult, közel 50 ezerrel többen dolgoznak a vármegyében, mint 2010-ben. „Ez a vállalkozók nélkül nem sikerült volna” – fogalmazott. A nehézségek közepette a megoldás a főispán szerint az együttműködésben, a képzésben dolgozók, az önkormányzatok, a Kormányhivatal és a vállalkozók közös munkájában rejlik. 

Veres Pál, Miskolc polgármestere reményei szerint a város nem szenved el nagy károkat a rendkívüli körülmények közepette, ami nagymértékben köszönhető a vállalkozások teljesítményének. A cégeknek nem csupán az adóbevételek szempontjából van jelentősége a város számára, hanem abban is, hogy egy-egy térség képes legyen megtartani a lakosságát. „Közös célunk a vállalkozásokkal, hogy helyben megtartsuk a jó szakembereket, a tehetséges fiatalokat, azzal, hogy kiszámítható és vonzó életpályát kínáljunk nekik” – jelentette ki.





Megállapodás a felsőoktatással,


Ádám Imre, a VOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei elnöke a Miskolci Egyetem és a VOSZ közötti Együttműködési megállapodásról ejtett szót, amelynek ünnepélyes aláírására is sor került a rendezvényen. Mint elmondta, a nehézségeken a tudás, a fejlesztés, a digitalizáció tudja átsegíteni a vállalkozásokat, ebben pedig eddig is kiváló partnernek bizonyult. A VOSZ és a Miskolci Egyetem között eddig is volt együttműködés, de annak tartalmát bővíteni kellett – fogalmazott a vármegyei elnök. Az új megállapodást Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, Eppel János, a VOSZ elnöke és Ádám Imre írta alá az eseményen. Ádám Imre ezt követően kitért az érdekképviseleti munkára is. A szervezet idei évi tervei kapcsán a VOSZ 35 program országos rendezvénysorozatát, továbbá a rendszeres tájékoztatást és a párbeszéd fontosságát emelte ki a  vármegyei elnök, amely elengedhetetlen a sikerhez és az együttes eredményekhez. A vármegyei aktivitások és az országos programok erősítik egymást, intenzív jelenléthez és növekvő befolyáshoz vezetnek, a vállalkozások és a versenygazdaság fejlődése érdekében.




Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora elmondta, hogy a felsőoktatási intézmény hagyományaira épít, de az új kapcsolódási pontokat is keresi. Több mint negyven százalékkal nőtt az oktatásba jelentkezők száma, az Egyetemet jegyzik világszinten is, de elsősorban regionális szereplőként, a térség szakember-utánpótlásának biztosítása a legfőbb célja. A rektor szót ejtett a vállalkozókkal folytatott együttműködésről, a moduláris képzésről, és az Egyetem más, a szakképzést szolgáló kezdeményezéseiről, így például a technikumokkal kialakított együttműködésről, a gyakorlati képzés erősítéséről is.

 

Jubielum és új stratégia

„A VOSZ idén ünnepli a 35 éves fennállását, a jubileum időszakában pedig kifejezetten nehéz időszakot élnek meg a vállalkozók. Ennek ellenére az érdekképviselet továbbra is alapértékeihez hűen dolgozik a vállalkozásokért, működésük sikerességéért.” – mondta el az eseményen Eppel János, a VOSZ elnöke. Hozzátette: a VOSZ átalakulást él meg, egy növekedési pályára állt a tavaly elfogadott ötéves stratégiájának köszönhetően és a vállalkozói felmérések eredményeinek elemzése alapján. A szövetség a meglévő értékeit, a szakértelmet, a tudást és a vállalkozói szektorban összegyűlt ismeretét igyekszik még inkább a munkaadók javára kamatoztatni és a korábbiakhoz képest is még láthatóbbá tenni. „Az elmúlt 35 évben a VOSZ volt a legvonzóbb, legaktívabb és szakmailag is leghitelesebb önálló érdekképviselet. Szeretnénk ezt a munkát folytatva továbbra is egyfajta támogató partner lenni a vállalkozások számára.” – fogalmazott az elnök, aki szerint különösen az aktivitáson kell erősíteni a közeljövőben. Az elnök beszédében kifejtette: a VOSZ szakmai tanácsadással, a kedvező kamatozású Széchenyi Kártya Program hiteleinek forgalmazásával, érdekképviseleti tevékenységgel, képzéssel és más magas szintű és egyre fejlődő szolgáltatásokkal segíti a magyar vállalkozókat. Az idei évben tovább folytatódik a tavaly elindított, komplex vállalkozásfejlesztési program megvalósítása.




Szolgáltatások a vállalkozásoknak

A VOSZ erőssége, hogy területi és országos szinten, sőt, a Kárpát-Medence szintjén egyaránt működik és tevékenykedik a vállalkozói közössége. Különösen fontos, hogy ágazati tagozatai és szekciói is eredményes munkát végeznek. – mondta el a rendezvényen Perlusz László, a szervezet főtitkára. Hozzátette: ennek keretében a vállalkozók a saját szakmájukhoz, a saját szűkebb tevekénységükhöz, vállalkozói életpályájuk minden szakaszához kapcsolódóan is segítséget, információt kaphatnak a VOSZ-tól. A főtitkár beszélt az aktuális helyzetről és a gazdasági folyamatokról is. Külön kiemelte a VOSZ és az Egyensúly Intézet közös szakmai munkájaként elkészült anyagot, amely bizonyítja, hogy nem a vállalkozók „féktelen profitéhsége” okozza az inflációt, hiszen a legtöbb cég a túlélésért küzd Magyarországon. Kitért arra is, hogy a vállalkozások digitalizációját a vállalkozások méretének és tevékenységének megfelelően testre szabható komplex online vezérlőpult és szoftver piactér kifejlesztésével és üzemeltetésével támogatja, VOSZPORT név alatt várhatóan májusi piacra lépéssel. Ez a vadonatúj fejlesztés, hogy induló vállalkozástól a nagyobb vállalati méretig integrált online platformban menedzselhetővé teszi a vállalkozás teljes irányítását és kapcsolatrendszerét.





A jubileum kapcsán kommunikációját is új alapokra helyezi a szövetség, ennek fókuszában is a nagyobb aktivitás áll. „Ez a folyamat a tavaly elfogadott megújult arculattal kezdődött, amely egy modernebb és lendületesebb megjelenést kölcsönöz.” – ismertette Széles Anikó, a Sky Marketing Kft. tulajdonos-ügyvezetője. A VOSZ kommunikációs ügynökségének vezetője hozzátette: az idei évtől aktívabb, a mai trendekhez igazodó, a klasszikus média felületeken való megjelenés mellett az online és közösségi média felületeken történő erőteljesebb jelenlét jellemzi az érdekképviselet kommunikációját. Ezt egészítik ki az olyan rendezvények, mint nagy prosperitással, és innovativitással működő hazai cégeket bemutató TOPVOSZ kihelyezett elnökségi ülések, a magyar egyetemekkel együttműködésben a jövő vállalkozóit megszólító VOSZFESZT vállalkozói szabadegyetem, valamint a kulturális VOSZ Páholy sorozat.