MEGJELENT - 0%-os hitelprogram vállalkozásának

Megjelent a  Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítése célú Hitelprogram (GINOP-8.3.5-18) termékdokumentációja, 2018. szeptember 10-től benyújthatóak a hitelkérelmek!


A hitelprogram célja, hogy támogassa a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai korszerűsítését, illetve korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességét. Ez egy kiváló lehetőség lehet azon vállalkozások számára, akik pénzügyi szempontból életképesek, jövedelemtermelők, azonban bizonyos okokból kifolyólag nem, vagy csak csekély támogatásban tudnak részesülni pályázati forrásokból.

A program az induló vállalkozások számára is segítséget nyújthat, ugyanis nem elvárás az egy lezárt üzleti év megléte.

A rendelkezésre álló keretösszeg közel 60 milliárd forint. Egy vállalkozás minimum 1 millió, maximum 50 millió forintot igényelhet. Kezdő vállalkozások is igényelhetik a kölcsönt, esetükben azonban maximum 25 millió forint vehető csak fel.

A felvételhez csupán 10% önerő elegendő! A kamatozása igencsak kedvező, 0%.

Olyan projektek támogathatóak, amelyek a konvergencia régióiban valósulnak meg. Tehát a Közép-magyarországi régióban tevékenykedő vállalkozás is igényelhet kölcsönt, ebben az esetben az a fontos, hogy a projekt a vidéki telephelyén kerüljön megvalósításra.

A hitelprogram célja a technológiai korszerűsítés, a versenyképesség növelése, így tárgyi eszközök beszerzésére, valamint immateriális javak beszerzésére ad lehetőséget. Fontos kitétel, hogy nem igényelhető hitel energetikai korszerűsítésre. 

Amennyiben további kérdése adódna, ide kattintva felteheti azokat. 




Címkefelhő