Változás adatokban – bejelentés köteles

Az adózó adatait a Cégbíróság - cégjegyzékszámmal együtt –, illetve az okmányiroda az állami adóhatósághoz továbbítja számítástechnikai úton. Az állami adóhatóság haladéktalanul közli az adószámot (vagy megállapításának akadályát) az okmányirodával illetőleg a cégbírósággal. Az állami adóhatóság az adószám megállapítását megtagadja, ha az adózó által bejelentett adatok valótlanok vagy hiányosak, vagy az adóregisztrációs eljárás során megállapítja, hogy az adószám megállapításának törvényi akadálya áll fenn.
További adatszolgáltatás már a NAV-nak az egyablakos rendszerben való bejelentkezést követően az adózó maga teljesít.

Minden bejelentett adatban történt változást ennek bekövetkeztétől számított 15 napon belül, az erre rendszeresített adatmódosító lapon be kell jelenteni (egyablakos rendszerben) a cégbírósághoz, illetve az egyéni vállalkozó az okmányirodához. Kizárólag e nyilvántartásokon kívüli változásokat kell közvetlenül az adóhatósághoz jelezni, így például az adózók a ténylegesen végzett tevékenységek megkezdését, illetve megszűnését a változást követő 15 napon belül az állami adóhatósághoz jelentik be, vagy például a cégbejegyzésre nem kötelezett adózónak a végelszámolása kezdetének és befejezésének időpontját, az egyszerűsített végelszámolást.

Az egyéni vállalkozónak azonban lehetősége van arra is, hogy – választása szerint – valamennyi adatában bekövetkezett változást az okmányirodához jelentse be, így azokat is, amelyek az egyéni vállalkozók nyilvántartásában nem, kizárólag az állami adóhatóság nyilvántartásában szerepelnek.

Változásként jelentheti be a már működő adózó közösségi adószám megállapítása iránti igényét. A közösségi adószám megállapítására/visszaadására év közben is lehetőség van.


Címkefelhő