Sikeres az NHP Hajrá program

Kifejezetten a koronavírus negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozására, a kkv-knak címezve indította el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly áprilisban a Növekedési Hitelprogram Hajrá (közismertebb nevén NHP Hajrá) programját. Az azóta eltelt egy év megmutatta, hogy nagy népszerűségnek örvend a program, így a jegybank idén áprilisban a keretösszeg emeléséről döntött.

Az NHP Hajrá már nem az első kkv-knak szóló hitelprogram az MNB-től. Az első Növekedési Hitelprogram ugyanis 2013-ban indult és többször is megújult, alkalmazkodva az aktuális piaci elvárásokhoz. Az NHP koncepciójának kidolgozásakor az volt a jegybank célja, hogy erősítse a mikro-, kis- és középvállalkozások pénzügyi stabilitását és segítse a beruházások megvalósítását annak érdekében, hogy a gazdaság motorjának számító kkv szektor korszerűbbé, versenyképesebbé válhasson. Ezáltal a magyar gazdaság teljesítménye is növekedhet. Az NHP az elmúlt években jól ismert és kedvelt hiteltermékké vált mind a kkv-k, mind a pénzügyi intézmények részéről. A program eddigi szakaszaiban mintegy 70 ezer vállalkozás igényelt hitelt, 5 400 milliárd forintot meghaladó összegben.

Újabb segítség a válsághelyzetben

Szinte nincs olyan vállalkozás, amit kisebb-nagyobb mértékben ne érintett volna a koronavírus-járvány, ami új kihívások és sokszor nehézségek elé állította az egész gazdaságot. A kkv-szektor megsegítésére, indította el 2020. április 20-án az MNB az NHP Hajrá konstrukciót, ami igazodva az aktuális kihívásokhoz igyekezett kedvező feltételű pénzügyi forrást biztosítani a vállalkozásoknak.

Az előző szakaszokhoz képest újdonság, hogy az NHP Hajrá esetében a korábbi 1 milliárd forint helyett akár 20 milliárd forint is igényelhető, a minimálisan felvehető összeg pedig 1 millió forint. Mégis a konstrukció legvonzóbb része, hogy a hitel kamata legfeljebb 2,5% lehet, ami a futamidő végéig fix marad. Az NHP Hajrával a választható futamidő is növekedett, emellett nagy segítség lehet a kkv-knak, hogy hitelbírálati díj és egyéb kezdeti költségek nincsenek, valamint előtörlesztési költséggel sem kell számolniuk.

Az NHP Hajrá eredményei számokban

Az NHP Hajrá eredményeit illetően a legfontosabb számok: az elmúlt egy évben több mint 31 ezer kkv igényelte a program keretében elérhető hitelt, összesen 2 044 milliárd forint értékben. A jegybank az induláskor 1500 milliárd forintban határozta meg a hitelprogram keretösszegét, de annak kihasználtságát látva még az év végén további 1000 milliárd forinttal, majd április elején még 500 milliárd forinttal emelte a vállalkozások számára elérhető összeget. Így jelenleg még 900 milliárd forint áll a kkv-k rendelkezésre.

Az NHP Hajrá keretében eddig megkötött szerződések 31%-a új beruházási hitel vagy lízing, 57%-a forgóeszközhitel, 12%-a pedig korábbi beruházási hitel kiváltásához kapcsolódik.

A hitelek háromnegyedét a kereskedelmi, a feldolgozóipari, az ingatlan, a mezőgazdasági és az építőipari vállalkozások vették fel. Hasonlóan az NHP korábbi szakaszaihoz továbbra is jelentős a kisebb szereplők részaránya: a kihelyezett források több mint negyede mikrovállalkozásokhoz, harmada kisvállalkozásokhoz került.

Az NHP Hajrá hiteleit nem közvetlenül az MNB-től, hanem a kereskedelmi bankoktól lehet igényelni, így a jegybank számára kiemelten fontos a támogató bankrendszer. Éppen ezért tavaly nyáron megalapításra került a Növekedési Hitelprogram Hajrá Kiválósági Díj, amely elismerést negyedévente kapja meg a forráskihelyezésben legaktívabb hitelintézet. A díjat eddig négyszer osztotta ki a jegybank, kétszer az OTP, egyszer a Gránit Bank, illetve egyszer a Magyar Bankholding vehette át az elismerést.