Adóügyekben is biztonságosabb az online

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet egyre inkább az online térbe helyezte át a kapcsolattartási formákat, nemcsak a családi és baráti beszélgetéseket, hanem például az ügyintézéseket, vásárlásokat is. A Nemzeti Adó-és Vámhivatalnál is szembetűnő, hogy a biztonságosabb, digitális kommunikációs csatornák igénybevétele jelentősen megnőtt, idén eddig hétszázezerrel többen vették igénybe az online ügyintézés lehetőségét a tavalyi évhez képest. Nagy jelentősége van ennek a jelenlegi helyzetben, ugyanis ennyivel kevesebben vették igénybe az ügyfélszolgálatokon való személyes megjelenést.

Szerencsére az adóhatóságnál szinte minden ügy elektronikusan az Ügyfélkapun keresztül is intézhető. A NAV ügyfélszolgálati statisztikái valamennyi területen azt mutatják, hogy az adózók egyre nagyobb számban kezdték el használni a NAV elektronikus megoldásait. A hivatal munkatársai az első hét hónapban csaknem négymillió adózóval léptek kapcsolatba az Ügyfélkapun keresztül, és egymilliónál is több ügyfélnek segítettek telefonon vagy e-mailben.

Az idei év első felében az adóhatóság ügyfélszolgálatait, kirendeltségeit és a NAV-ablakokat személyesen felkeresők száma a korábbi 1,6 millióról 950 ezerre csökkent. Ezzel párhuzamosan 700 ezerrel többen intézték adóügyeiket az Ügyfélkapun keresztül, mint az előző évben. Több mint 863 ezerszer csörrent meg a 1819-es telefonszámon ingyenesen hívható NAV Infóvonal is, ahol adó- és vámügyeket érintő kérdéseikre választ, egyes informatikai problémáikra pedig megoldást kaphattak az érdeklődők. E-mailben kétszer annyian, mint tavaly, azaz több mint 50 ezren kértek segítséget adózási ügyekben.

A NAV-nál már jó ideje szinte minden elektronikusan is intézhető, ehhez a magánszemélyeknek mindössze KAÜ-azonosításra (ügyfélkapus regisztráció, e-személyi igazolvány, telefonos azonosítás) és KÜNY tárhelyre van szükségük. Ha valakinek még nincs ügyfélkapuja, tanácsos mihamarabb regisztrálnia, amit a NAV bármelyik ügyfélszolgálatán, a kormányablakokban, a kijelölt postahelyen vagy akár a külképviseleteken is megtehet.

Az elektronikus ügyintézés és kapcsolattartás amellett, hogy biztonságos, jelentősen gyorsítja is a kommunikációt az ügyfél és a hivatalok között. Nem kell sorban állni a postán sem egy irat átvételénél, sem a válasz feladásánál. Az ügyfélkapu mellett szintén egy kényelmes, gyors ügyintézési lehetőség az Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszer (06-80/20-21-22) használata. A telefonos ügyintézéshez mindössze egy előzetesen igényelt ügyfél-azonosítószám (PIN-kód) vagy részleges kódú telefonos azonosítás szükséges. További előnye, hogy így a NAV munkatársa közvetlenül segíthet az ügyfeleknek személyes találkozás nélkül is.