A transzferár vizsgálatok háromnegyede zárult adóhiány megállapítással

A korábbiaknál lényegesen több transzferár vizsgálat zajlott az elmúlt félévben Magyarországon, amire a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) előrejelzéséből is számítani lehetett. Az ellenőrzések háromnegyede adóhiány megállapításával zárult.

A témával foglalkozó szakemberek szerint a vállalatoknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk rá, hogy kapcsolt vállalkozásaik között hogyan árazzák termékeiket és szolgáltatásaikat, mivel 2020-ban az erre vonatkozó vizsgálatok 73 százaléka adóhiány megállapításával zárult.

Az adóhivatal 2020-ban több száz ellenőrzést végzett transzferárazással összefüggésben. Ezek során azt vizsgálta, hogy a kapcsolt vállalkozások egymás között a szokásos piaci árral összhangban kötöttek-e ügyleteket. Az erre vonatkozó vizsgálatok 73 százaléka zárult adóhiány megállapításával, aminek következtében az érintett vállalatoknak összesen 12 milliárd forinttal emelkedett az adóalapjuk.

Minden vállalkozásnak érdemes odafigyelni

A NAV ellenőrzési tervében idén is kiemelt helyen szerepel a transzferárazással kapcsolatos szabálytalanságok feltárása, és a magyar adóellenőrök külön képzésben is részesülnek ezen a területen. A hivatal ráadásul egyre szofisztikáltabb elemzéseket követel meg a vállalatoktól, amelyek elkészítése elmélyült szakértelmet igényel.

Sokszor előfordul, hogy az adóhatóság akár már az első veszteséges év után ellenőrzi az adott vállalatot, a pandémia gazdasági hatásai miatt pedig számos nehéz helyzetben lévő hazai társaság kerülhet a hivatal látókörébe. Már kisebb vállalkozásoknál is érdemes fokozottan ügyelni a szegmentált, azaz a tevékenységek szerinti eredménykimutatás elkészítésére, illetve a transzferárak megfelelő megállapítására.

Egy szakértő tanácsadás költséghatékonyabb

A transzferár-nyilvántartás kötelező elemeit jogszabályok rögzítik, így akár praktikusnak és költséghatékonynak is tűnhet, amikor egy vállalat saját maga készíti el a transzferár dokumentációit. A tapasztalat ugyanakkor azt mutatja, hogy hiába ismeri a vállalkozó a konkrét ügyletek adatait, az előírásoknak nem tud pusztán néhány formanyomtatvány kitöltésével megfelelni.

Mindezekből következően érdemes szakértőket alkalmazni a transzferár dokumentáció és a kapcsolódó összehasonlító kutatások elkészítéséhez. A transzferár készítésében gyakorlott szakemberek tapasztalatai szerint számos esetben előfordult, hogy megfelelően javított dokumentációval és az eredménykimutatás helyes szegmentálásával jelentősen – akár 70 százalékkal – le lehetett csökkenteni az adómegállapítás mértékét egy-egy vállalatcsoport veszteséges hazai képviseleténél.

A jelenlegi járványhelyzet az adóbevallásokra is hatással van. A saját és az OECD iránymutatásának megfelelően a NAV elvárja, hogy egy vállalat a transzferárak alátámasztására készített összehasonlító elemzéseiben részletesen mutassa be, mikén hatott a pandémia a kapcsolt tranzakcióra, és ugyancsak indokolni kell a szükségessé vált kiigazításokat is.