Nagy emberek, nagy hibákkal?

Néhány évvel ezelőtt az Egyesült Államokban, az év üzleti könyve lett a (Magyarországon is megjelent) Marshall Goldsmith és Mark Reiter által írt „Ami eddig működött, az nem visz tovább” című könyv. Ebben a szerzők összeállítottak egy húsz pontból álló listát azokról a rossz szokásokból, amelyek a már sikeres vezetőket, a további sikerek elérésében akadályozhatják. (Goldsmith több mint 150 nagyvállalat vezérigazgatójának volt a személyi trénere, és a Forbes a világ öt legismertebb vezetői trénere közé sorolta.)

A felsorolás érdekessége, hogy nem különleges gyöngeségek voltak a listán, amelyekre illik a mondás „nagy emberek, nagy hibákkal”, hanem hétköznapi, számunkra is ismerős gyarlóságok, amelyekben bármely vezető, illetve cégvezető is vétkes lehet, és amely még a legnagyobb sikereket, illetve pozíciót elért vezetőket is meggátol abban, hogy tovább fejlődjenek, illetve tovább fejlődjön a vállalkozásuk.
A szerzők tapasztalata szerint "A magas beosztásúak főként viselkedési problémákkal küzdenek. (…)
A vezetőségben mindenki hozzáértő és értelmes. (…) Ezen a szinten már csak a viselkedés ront vagy javít a teljesítményen, ezért is lesz akkora súlya (…)
magasabb beosztásban, már nincs is szükség másra, mint a viselkedés átformálására."

A lista azért is érdekes, mert számos olyan rossz szokás található rajta, amely kifejezetten (jó) modorbeli (ha úgy tetszik etikettbeli) hibának is számít.

Melyik ez a 20 rossz szokás?

1. Szükségtelen versenyszellem. Amikor valaki mindenáron nyerni akar, legyen az bármilyen jelentéktelen apróság.
2. Okvetetlenkedés. Ha valakinek mindenáron bele kell szólnia mindenbe.
3. Kritizálás. Mikor valaki nem tudja megállni, hogy másokat bírálgasson.
4. Kötözködés. Szükségtelen gúnyolódás, csak hogy minél szellemesebbnek és eszesebbnek látsszunk.
5. Negatív mondatkezdetek – nem, de, habár –, amelyek azt a látszatot keltik, hogy egyedül nekünk van igazunk.
6. Okoskodás. A szellemi fölény szükségtelen bizonygatása.
7. Indulatos beszédmodor. Mikor a vezető érzelmi ráhatással próbál irányítani.
8. Negativitás, azonnali elutasítás, mikor senki nem kérdezte tőlünk.
9. Információ visszatartása, hogy előnybe kerüljünk másokkal szemben.
10. A tiszteletadás és elismerés hiánya. Mikor nem dicsérjük és nem jutalmazzuk munkatársainkat.
11. Nem létező érdemeink hangoztatása. Az egyik legbosszantóbb tulajdonság, amikor valaki előtérbe tolja magát.
12. Mentegetőzés. Nincs mit tenni, ilyenek vagyunk, és kész.
13. Múltba révedés. Jobbára akkor fordul elő, mikor mást okolunk a hibáinkért.
14. Udvartartás kialakítása. Amikor egyedül kegyenceiknek kedvezünk.
15. A bocsánatkérés elmulasztása. Mikor képtelenek vagyunk beismerni, hogy hibáztunk.
16. Figyelmetlenség. A passzív-agresszív viselkedés legbosszantóbb megnyilvánulása munkatársainkkal szemben.
17. A hála kinyilvánításának elmulasztása. A rossz modor egyik legjellemzőbb tünete.
18. A hírnök megbüntetése. Mikor ártatlanokra zúdítjuk a haragunkat.
19. A felelősség áthárítása. Mindenki más hibás, rajtunk kívül.
20. Túlnövesztett én. Hibáinkat erényeknek állítjuk be, mivel nekünk mindent szabad.”

Nagy emberek, nagy hibákkal?

Inkább hétköznapi gyarlóságok.

Amikor mind a „legendás szolgáltatás” mint vásárlói élmény elérése, mind a munkavállalói lojalitás kivívása egyre fontosabb, különösen, ha figyelembe vesszük az új (Y, és a munkaerőpiacon hamarosan megjelenő Z) generációk igényeit, akik amellett, hogy jól szeretnék érezni magukat a munkahelyükön, a tiszteletet sem tartják magától értetődőnek. Tiszteletüket – akár a vezetőnek, akár a kollégáknak – ki kell érdemelni, a vezető viselkedése, már sokkal tovább mutat a személyes sikerén:

A vállalkozás sikere és jövője a tét…
Természetesen nem valamennyi vezető rendelkezik valamennyi rossz szokással, de elgondolkodtató, hogy ezek a rossz szokások bizony gyakran felbukkantak a legmagasabb vezetői szinteken is.

Érdemes hát elgondolkodnunk, érinettek vagyunk-e mi is?

S ha igen, érdemes változtatni, nemcsak üzleti megfontolásból…

… mert mindannyian ismerjük a mondást: Amit magadnak nem kívánsz, másnak se tedd.




dr. Erdős Zsuzsanna

üzleti etikett tanácsadó és coach

www.erdosetikett.hu

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]