A viselkedéses stratégiák közé tartozik minden olyan aktív tevékenység, mellyel megpróbáljuk elterelni a figyelmünket a problémáról. Ilyenek lehetnek kellemes tevékenységek, mint a testmozgás, kimerítő sportolás, moziba járás, játszás a gyerekkel, esetleg vigasz keresése barátainknál, rokonainknál vagy éppen a humor. Ide tartoznak még a különféle érzelem kereséses helyzetek, mint a vallás vagy az imádkozás. De választhatunk kifejezetten negatív, veszélyes dolgokat is, melyek elterelik a figyelmünket a stresszkeltő helyzetről. Ilyenek az erős ivás vagy a drogok, gyógyszerek használata, önveszélyes viselkedések, mint a száguldozás, de szintúgy ide tartozik a dühkitörés vagy mások agresszív piszkálása.

Ezekkel a módszerekkel lényegében eltereljük a figyelmünket a problémáról, megpróbálunk tudomást sem venni a nyomasztó, fenyegető vagy szorongató érzésekről. Egy kis lélegzethez jutunk, általuk olyan érzés keletkezik bennünk, mintha képesek lennénk visszanyerni az ellenőrzést a helyzet felett. Az ilyen stratégiák lényege, hogy az egyén figyelmét elterelik a stresszt kiváltó helyzetről, abban a reményben, hogy így a negatív érzelmek is csökkenni fognak és így a kezdetben jelentkező negatív hangulatot, lehangoltságot vagy szorongás idejét lerövidítik.

A gondolkodási stíluson alapuló stratégia lényege a probléma időleges félretétele és fenyegetésének csökkentése a helyzet jelentésének megváltoztatásával, esetleg a helyzet újra értékelése más szempontok szerint. Ilyen gondolatok fogalmazódhatnak megekkor bennünk: „Nem érdemes ezen tovább gyötrődni, azt hiszem”; „Azt hiszem ez a munka nem is olyan fontos nekem”; Még egyszer átgondoltam a helyzetet, hogy jobban megértsem”; “Beletörődtem, elfogadtam a helyzetet”.

Amint látjuk, megküzdési stratégiáink egy része irányulhatnak a probléma felé, és a változtatásra ösztönözhetnek, azaz szeretnénk megszűntetni vagy legalábbis csökkenteni a stresszt okozó tényezőt.  Más megküzdési stratégiák pedig ellenkezőleg, arra sarkallnak, hogy próbáljuk nem figyelembe venni, kiiktatni a gondolatainkból, elkerülni a stresszkeltő helyzettel való szembesülést vagy végső soron a helyzet elfogadására ösztönöznek. Az optimista emberek általában problémaközpontú megküzdési stratégiákkal élnek, míg a pesszimisták inkább érzelemközpontú stratégiákat preferálnak, mint tagadás és fantáziába menekülés.

Összefoglalva az emberek általában keverve használják a megküzdési stratégiákat. Az érzelemközpontú megküzdést alkalmazzuk akkor, amikor kár vagy veszteség ér bennünket, vagy ha körülményeket úgy ítéljük meg, hogy személyes befolyásunk nincs az eseményekre. Problémaközpontú megküzdést pedig akkor, választjuk, ha a helyzetet kihívásnak tekintjük, vagy ha megváltoztathatónak látjuk a körülményeket.

Fontos megjegyezni, hogy bár úgy tűnik, és bizonyos szempontból a társadalmi elvárás, hogy mindig aktívan problémaközpontúan lépjünk fel a minket szorongató stresszhelyzetekkel szemben. Ám az csak akkor célravezető, ha sikeres is. Hisz a beavatkozások sikertelenségéből adódó kudarcélmény mind pszichés, mind fizikai értelemben káros is lehet, sőt fokozhatja a magát a stresszt is.

A leghatékonyabb viszont az lehet, ha minél többféle készséggel rendelkezünk, és ezeket kellően rugalmasan tudjuk használni, akár többet is egyszerre. Nem mondható ki tehát, hogy bármelyik megküzdési stratégia általánosságban hatékonyabb módszer a másiknál.