Nagy általánosságban háromféleképpen tekintünk a stressz helyzetekre:

1. Ártalomnak vagy veszteségnek érezzük. Valami olyasminek, ami már megtörtént velünk, és ami már megmásíthatatlan.

2. Fenyegetésnek számít az olyan helyzet, amitől tartunk, hogy be fog következni és valami rossz dolog követi majd.

3. És végül kihívás lehet az olyan helyzet, amely ugyan igénybe veszi az erőforrásainkat, képességeinket, de aktiváló, motiváló hatása van. Érzelmileg tehát kimondottan pozitív lehet, ha bízunk saját képességeinkbe, és úgy ítéljük meg, hogy eleget tudunk tenni a helyzet követeléseinek.

Stressz helyzetben a viselkedésünk, és a lelkiállapotunk nagymértékben függ attól, hogy miként értékeljük a helyzetet, hogy mit gondolunk róla.

Az olyan helyzeteket tekintjük stresszkeltőnek, melyek befolyásolhatatlanok és bejósolhatatlanok, és amelyek képességeinket próbára teszik és megkérdőjelezik hozzáértésünket. Vannak, akik hajlamosabbak annak tekinteni egy helyzetet, míg mások nem. Az előbbiek nagyobb valószínűséggel élnek át stresszt ugyanannál az eseménynél.

Az emberekre jellemző, ahogyan az életük eseményeit, önmagukat, másokat és a világot látják, és ahogyan magyarázzák az ezekkel kapcsolatos eseményeket. Ezeket nevezik gondolkodási stílusnak.

Az érzelmek megértése

Az érzelmek átélését mindig kíséri valamilyen testi reakció. Félelem vagy szorongás esetén például sokféle testi változást észlelünk magunkon. Gyorsul a légzésünk, a szívverésünk, esetleg a végtagjaink is remegni kezdenek, kiszáradhat a torkunk és a szánk és valami furcsa nyomást is érzünk a gyomrunk tájékán. Vannak olyan testi változások is persze, amit önmagunkon nem észlelünk. Ilyenek például, amikor összeszűkül a pupillánk, és a mellékvesénk valószínűleg rengeteg adrenalint pumpál a vérünkbe és a bélrendszerünk működése is felgyorsul. Elgondolkodtató, azonban, hogy amikor örömöt vagy kíváncsiságot érzünk, akkor is testi változások sokaságát lehet megfigyelni. Sok esetben ráadásul hasonló a változás, mint streszhelyzetben. Például harag esetén nő a bőrünk hőmérséklete és valamelyest emelkedik akkor is, ha örülünk. A szívritmus nő félelem és bánat esetén, de kicsit az öröm állapotában is szaporábban ver a szívünk.

Hogyan vagyunk képesek mégis a hasonló testi változások ellenére elkülöníteni, hogy mit érzünk? Hiszen a hasonló testi jelek ellenére mégis mindig világosan tudjuk, hogy örülünk-e vagy éppen bánatosak vagyunk.

A válasz egyszerű: mert megtanultuk.

Megtanultuk, hogy hogyan értelmezzük saját testünk változásait, a környezeti eseményeket és mások viselkedését. De azt, hogy ezt ki-ki hogyan teszi, és milyen következtetéseket von le belőle, már nem ilyen egyszerű eset.