A must erjedésének veszélyeiről

Megjelent a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság Munkavédelmi Főosztályának felhívása a must erjedésének veszélyeivel kapcsolatosan. Most ennek a tájékoztatónak a lényeges elemeit fogom ismertetni.

Nincs olyan szüreti időszak, amelyet követően ne történne baleset vagy tragédia a mustgáz miatt. Közismert tény, hogy a must erjedése közben mustgáz, vagyis szén-dioxid (CO2) keletkezik, ami rossz szellőzési viszonyok között a földalatti pincékben a padlószintről indulva felhalmozódik, és kiszorítva a levegőből az oxigént fulladást okoz.

A szén-dioxid a levegő állandó alkotóeleme, színtelen, szagtalan, levegőnél nehezebb gáz. Cukortartalmú növények, gyümölcsök erjedése során keletkezik, például akkor, amikor „forr” a must. Mivel nehezebb a levegőnél, így alulról fölfelé, a padozattól kiindulva tölti ki a teret, a pincét, a járatokat. A mustgáz a pincékben összegyűlik, kiszorítja a levegőt, így teremtve oxigén-hiányos állapotot. A szén-dioxid kis koncentrációban a légzőközpontot izgatja, nagyobb koncentrációban az oxigénhiány miatt fulladást okoz. Hat a központi idegrendszerre, aminek jelei a szédülés, hányinger, illetve mentális zavar. Ezért tapasztalható, hogy az újbor forrásának időszakában gyakran lesznek rosszul a pincékben.

A rosszullét, fulladás megelőzése érdekében az előzetes szellőztetés és légtér-elemzés nélkül a must erjedésének idején a borospincékbe szigorúan tilos lemenni!

A gázérzékelő riasztók felszerelésén túl a tragédiák megelőzésére a pinceajtó nyitásához reteszelt mesterséges szellőző rendszer használata ad megfelelő megoldást.

Önmagában az úgynevezett „gyertyapróba” használata nem tekinthető megbízhatónak! A gyertyapróba lényege az, hogy a pincébe égő gyertyával mennek le, ha ez elalszik, akkor ott feltehetően nagy koncentrációban mustgáz van jelen. A gyertya lángja általában csak 14%-os CO2 tartalom esetén alszik el, ezzel szemben egy ember 9% CO2 tartalmú légtérben történő 5-10 perces tartózkodás alatt halálos fulladást, mérgezést szenvedhet. A 20% CO2 tartalmú légtér pedig azonnali halált okozhat.

A fentiekre tekintettel a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság Munkavédelmi Főosztálya felhívja valamennyi munkáltató figyelmét a munkavállalók egészségének, biztonságának védelme érdekében szükséges megelőző intézkedések megtételére.

A biztonsági- és egészségvédelmi előírások alkalmazása rendkívül fontos az önfoglalkoztatók vagy magángazdálkodók saját védelme érdekében is.

Kérjük, hogy mindenki fokozottan tartsa be a must erjedésével együtt járó, CO2 gáz fejlődéséből származó fulladás, mérgezés megelőzését szolgáló munkavédelmi előírásokat!

Amennyiben munkabiztonság témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Előző cikkünket  "A kockázat megelőzésének, csökkentésének további lehetőségei címmel ajánlom olvasóim figyelmébe.

Kling Péter

 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]