„Úgy látszik, ma valami baj van ezekkel az átkozott hajókkal” – első rész

Beatty angol tengernagynak a csatacirkálók zászlóshajója kapitányához intézett elhíresült szavait vettem kölcsön a cikkem címéül. Sokak szerint azonban nem az angol hajókkal volt baj a Jütlandi csatában – ami a legnagyobb tengeri ütközet volt a történelem folyamán, amit csathajók vívtak meg egymással – hanem a munka és tűzvédelmi előírások sorozatos megszegése vezetett több egység idő előtti elvesztéséhez. 

A munkavédelem szükséges rossz” ki ne hallotta volna még ezt a szólamot. Ennek a megállapítás egyik felének igazságához, a munkavédelem szükségességéhez nem férhet kétség, azt viszont, hogy a munkavédelem rossz lenne, szerencsére már egyre többen vitatják. Jelen tanulmány elsődleges célja a munkavédelem, a tűzvédelem, az ehhez tartozó ellenőrzési, tájékoztatási tevékenységnek a szükségességének, fontosságának a munkavédelem „jóságának”, hasznosságának bizonyítása.

A bizonyítás akkor fogadható el hitelesnek, ha objektív alapokon nyugszik. A jelen történései még sokszor vita tárgyát képezhetik, a történelmi léptékű megállapítások azonban könnyebben elfogadhatóak, ezért tanulmányunkban a történelmet hívtuk segítségül, az 1916-os jütlandi csata elemzése révén.

„Úgy látszik, ma valami baj van ezekkel az átkozott hajókkal”

A jütlandi csatát, minden idők, csatahajók által vívott legnagyobb ütközetét 1916. május 31. délutánjától június 1. hajnali időszakáig terjedően vívták meg a Dániához tartozó Jütland félsziget közelében. A szemben álló két fél az angol és a német felszíni hajóhad volt.



A csata két elkülönülő részletben játszódott le. Az első a „felderítő” csatacirkálók összecsapása volt, a másodikba bekapcsolódtak a főerők, és ettől kezdődően főleg a csatahajók játszották a főszerepet.

Az ütközet az angol erők fölénye, illetve jól értesültsége ellenére nem várt német sikerrel kezdődött. (Az angolok jól értesültsége onnan eredt, hogy az oroszok még 1916 elején egy elsüllyesztett német cirkáló átvizsgálása közben hozzájutottak a németek rejtjelkulcsához, amit később átadtak az angoloknak, akik ettől az időponttól meg tudták fejteni a német rádióforgalmazást. Ilyen előzmények után az angolok értesültek a német erők mozgásáról, és terveiről, így értesültek a német felszíni flotta 1916. május végi kihajózásáról és tervezett céljáról is.). Ilyen előzmények után került sor a jütlandi ütközetre.

A német csatacirkálóknak az angolokénál kisebb kaliberű főágyúinak sortüze nyomán már az ütközet elején felrobbant két angol csatacirkáló: a HMS Queen Mary és a HMS Indefatigable.

Az események láttán hangzottak el Beatty angol tengernagynak a csatacirkálók zászlóshajója kapitányához intézett elhíresült szavai: „Úgy látszik, ma valami baj van ezekkel az átkozott hajókkal”

A tengernagy meglepetése érthető volt, ugyanis az angol hajók néhány olyan találat után - amit el kellett volna viselniük - robbantak fel. Pl. a Queen Mary csatacirkáló, is amit gyakorlatilagcsakkét találat ért – az egyik a „Q” páncéltornyot érte, majd a másik az „A” és „B” páncéltorony közti részen csapódott be. Megszokott körülmények között ezt ennek a hajónak el kellett volna viselnie, a jütlandi csatában azonban mégis végzetessé vált a hajó számára.



Queen Mary angol csatacirkáló még a jütlandi csata előtt.

A Queen Mary felrobban gyakorlatilag két német találat után.




Amennyiben munkabiztonság témában tanácsra van szüksége, kérem írjon a munkavedelem@vallalkozo.info címre, vagy hagyjon üzenetet a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Előző cikkünket: Meghívó a „Egészséges Munkahelyek – Kezeljük a stresszt! kampány záró konferenciájára” címmel ajánlom olvasóim figyelmébe.

Munkavédelem A-Z.




Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]