Változott a Munka törvénykönyve 2015. januártól (2)

Az Mt. 2015-ös módosításainak bemutatásának folytatása. (3 gyermekes munkavállalók- 2015.02.10)
A vezetőkre vonatkozó szabályok is módosultak, a vezető is felmondási tilalom alatt áll a várandósság, a szülési szabadság, és a nő jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésének, de legfeljebb ennek megkezdésétől számított hat hónap tartama alatt.A vezetők munkaszerződése nagyban eltérhetett a törvény előírásaitól, ezt a területet változtatta meg a jogalkotó még 2014.03.15-i hatállyal, a törvény a vezető munkavállalót innentől már nem zárja ki a pl. szülési szabadságra való jogosultságból, illetve a várandósság és a szülési szabadság miatt fennálló felmondási védelemből. Ez egészült ki 2015.01.01-i hatállyal azzal, hogy a vezető munkavállalót is megilleti az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésének idejére, de legfeljebb ennek kezdetétől számított 6 hónap időtartamra a felmondási védelem.
 
A Kjt.-be került, hogy az apának a gyermeke születése esetén, legkésőbb a születést követő 2. hónap végéig 5, ikergyermekek születése esetén 7 munkanap pótszabadság jár, amelyet kérésének megfelelő időpontban kell kiadni. A szabadság akkor is jár, ha a gyermek halva születik vagy meghal.


Korábbi kapcsolódó szakmai anyag: http://www.vallalkozo.info/jog/valtozott-a-munka-torvenykonyve-2015-januartol-1

Amennyiben jogi témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.