Sorra érkeznek a LEADER pályázatok!

2017. október végén megkezdődött a LEADER Helyi Akciócsoportok Helyi fejlesztési Stratégiáin alapuló vidékfejlesztési pályázatok megjelenése. Mindezekre a kormány mintegy 41 milliárd forintot különített el a Vidékfejlesztési Program keretein belül.

Mik is azok a LEADER-ek?

Magyarország teljes vidéki térségét 103 darab LEADER Helyi Akciócsoport (HACS) fedi le. Az ő helyi fejlesztési stratégiájukat a kormány már elfogadta. Ezeken a stratégiákon keresztül koordinálják majd a források szétosztását, hogy az adott térségben a legmegfelelőbb projektek kerüljenek megvalósításra.

Milyen pályázati felhívások érkeznek?

A kiírások megjelentetése az év végéig folyamatos, témakörük pedig széles. Található közöttük például vállalkozásfejlesztést, turizmusfejlesztést, innovatív gazdaságfejlesztést célzó beruházások támogatása, eszközbeszerzés segítése, vagy kézműves termelők piacra jutásának támogatása. Az elsőként megjelenő felhívások a főleg helyi gazdaságfejlesztést támogatják.

Kiknek szól?

A felhívások kedvezményezettjei között mind mikro-, kis- és középvállalkozások, mind pedig önkormányzatok megtalálhatóak.  Adott szervezet az ő térségében működő HACS-hoz adhatja be pályázati kérelmét.

Ha további kérdése lenne a pályázatokkal kapcsolatban, ide kattintva felteheti.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]