Négymilliárdos uniós támogatás a kis- és középvállalkozásoknak

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) tavaly meghirdetett pályázatának eredményeként száznál több magyar cég közel négy milliárd forintot támogatásban részesül az idén.
A hazai vállalkozások sikere előfeltétele annak, hogy hosszútávon is megőrizzük a magyar gazdasági növekedés 2014-ben elért igen kedvező lendületét – emelte ki Varga Mihály, és bejelentette: napokban kerültek napvilágra a GINOP tavaly meghirdetett „Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című pályázatának eredményei. Ebben közel 4 milliárd forint uniós támogatásban részesül 100-nál több mikrovállalkozás.

A pályázatban vállalkozások termelési kapacitásainak fejlesztése céljából eszközbeszerzésre és hozzá kapcsolódó infrastrukturális és ingatlan beruházásra, illetve információs technológia-fejlesztésre lehetett támogatást igényelni 2014. november 12. és december 31. között.

A felhívás célcsoportjába azon vállalkozások és vállalkozók tartoztak, amelyek:
  • magas szinten feldolgozott, végfogyasztásra szánt terméket előállító iparágak vállalkozásai;
  • hozzáadottérték-növekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak;
  • a fejlesztés az „Ágazati fókusz” című mellékletben foglalt tevékenységek valamelyikéhez kapcsolódik;
    a fejlesztés eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik.
Támogatási igényt az alábbiakra lehetett benyújtani:
  • gyártáshoz kapcsolódó, új termelő eszköz beszerzése;
  • az új gyártási folyamat során az anyagmozgatáshoz és csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése
  • az új termelő eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális és ingatlan beruházás;
  • a gyártó berendezéshez kapcsolódó informatikai eszközök és szoftverek;
  • a termelő eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how eszköz beszerzése; informatikai eszközök és szoftverek.
A támogatás mértéke az összes elszámolható költség 50%-a volt.
Minimum 10 millió, maximum 100 millió forint támogatást lehetett igényelni.

Forrás: kormany.hu
BNG