Konferencia etikett 3. – A hatékony részvétel

A konferencia, amellett, hogy remek lehetőség a kapcsolatépítésre, elsődleges célja olyan új ismeretekre szert tenni, amelyek által vállalkozásunk sikeresebb, személyes munkánk hatékonyabb lehet.

Az előadóteremben, illetve az előadások alatt tanúsított viselkedésünk ugyanakkor óhatatlanul befolyásolja a rólunk kialakuló képet. Érdemes ezért néhány dologra odafigyelnünk:

• Érkezzünk idejében. A késés nemcsak az előadót, a többi résztvevőt is zavarja, ugyanakkor olyan nem kívánt figyelmet kapunk, amely nem rajzol vonzó képet sem a cégünkről, sem rólunk.

• Azért is érdemes idejében érkeznünk, mert így még el tudunk foglalni számunkra vonzó „stratégiai pontot”, azaz olyan helyet, ahonnan remekül élvezhető az előadás, mindemellett kényelmes és könnyen megközelíthető.

• Amikor leülünk, ha a kiválasztott szék mellett már ül valaki, kérdezzük meg, hogy szabad-e az általunk kinézett hely, csak azután telepedjünk le.

• Előzékeny gesztus, ha valakinek, aki később érkezik, helyet foglalunk, azonban a táskánknak, zakónknak külön ülőhelyet biztosítani, már egyáltalán nem elegáns.

• Az előadás során nemcsak hasznos, de az elkalandozó figyelmünket is leköti, ha jegyzetelünk.

A mellettünk ülővel beszélgetni, nemcsak az előadóval szemben bántó, de a többi résztvevőt is zavarja. Mint ahogyan a kéretlen kommentárok, viccesnek szánt közbevetések (akár hangosan, akár a közelben ülők hallatára) sem rajzolnak vonzó képet a megszólalóról.

• A mobiltelefont érdemes az előadás elején lehalkítani és eltenni. A megcsörrenő telefon (ha azonnal lehalkítják is) megzavarja az előadás lendületét. Az sms írás, internetezés, amellett, hogy tüntetőleg azt üzeni: az érintett számára nem elég érdekes az előadás, a mellette ülők figyelmét is óhatatlanul elvonja.

• Amennyiben mégis el kell intézni egy telefont és nem várhat a szünetig, menjünk ki a teremből. A beszélgetés lezárultával, már ne térjünk vissza a helyünkre, hanem a lehető legkisebb feltünéssel, válasszunk egy ajtó közeli, könnyen megközelíthető helyet.

• A kávészünet elnevezése magában hordozza célját: ez az időszak szolgál a felfrissülésre – minden értelemben. Az előadás alatt a széksorok között kávézni, üdítőt fogyasztani, étkezni – több, mint nem elegáns.

• Amennyiben az előadás végén módunk van kérdéseket feltenni, bátran éljünk a lehetőséggel.
Ugyanakkor komoly visszatetszést kelt, ha valaki ezt a lehetőséget önreklámra szeretné használni. Ahogyan az sem elegáns, ha egy hozzászóló leckéztetni, vagy „csak kiegészíteni” akarja az előadót. Mindig érdemes végiggondolni, mi is nyerhető valójában egy ilyen megnyilvánulással, és egy ilyen hozzászólás segíti-e a hozzászóló üzleti lehetőségeit és előnyös megítélését.

… és végül…

Ne csak érkezésünkkor üdvözöljük a mellettünk ülőt, konferenciát követően is köszönjünk el tőle.



dr. Erdős Zsuzsanna

üzleti etikett tanácsadó és coach

www.erdosetikett.hu
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]