Hat etikett tipp – üzleti ebédhez

Az üzleti élet természetes velejárója, hogy egy rövid üzleti ebéd során alapozunk, erősítünk meg, vagy  a holtpontról mozdítunk ki egy együttműködést.

Ha már számos üzleti ebéden vagyunk túl, sok emlékünk van mosolyogtató, vagy kevésbé mosolyogtató helyzetekről, amelybe akár vendéglátóként, akár vendégként keveredtünk.

Az alábbi néhány szempont, segíthet a kínos helyzetek elkerülésében:

1. Az első és legfontosabb: az üzleti ebéd – az üzletről szól.

Az ebéd, csak kellemessé, oldottá teszi a hangulatot. Elegánsabb ugyanakkor, a rendelés felvételét követően áttérni az üzleti témákra.

2. Olyan helyet válasszunk, amelyet jól ismerünk.

      • Kellően diszkrét-e a környezet (a szó valós és átvitt értelmében) – van-e módunk nyugodtan beszélgetni?

          ̶  Olasz étterem és olasz étterem között is van különbség, az egyik esetében jókedvű, kissé hangos
            turisták ülhetnek a szomszéd asztalnál, a másik étteremben szintén üzleti (baráti-üzleti) beszélgetés
            zajlik akár több asztalnál is.


        ̶  Ugyanakkor az sem szerencsés, ha olyan éttermet, vagy időpontot választunk,
          amikor alig vannak az étteremben, mert így a teljes személyzet a mi rezdüléseinkre figyel.

     • Ismerjük a kiszolgálás és az étel minőségét! Ne kockáztassunk, az étterem hibája – a mi hibánk, mert
       nem választottunk körültekintően…

     • Olyan éttermet válasszunk, ahol mindketten kényelmesen érezzük magunkat.
        Nem tesz jót az üzleti tárgyalásnak, ha valamelyik fél feszeng a hely „puccos”
        vagy „túl egyszerű” voltja miatt, valamint ha a kiszolgálás kényelmes tempója
        miatt az ebéd hosszabbra húzódik, mint azt terveztük.

     • Ha nem ismerjük eléggé az üzleti partnert, akkor legyünk óvatosak az étterem kiválasztásakor
       (a „le akarom nyűgözni” - balul sülhet el), mert lehet, hogy a vendégünk nem kedveli, vagy
       nem eheti a japán, kínai, indiai, marokkói… konyha finomságait.

     • Figyeljünk arra is, hogy egyikünk számára se okozzon problémát az étterem megközelítése.
       A munkanap közepén egy üzleti ebéd kedvéért ne keljen valakinek többet utaznia, mint az ebéd időtartama.


3. Amennyiben mi vagyunk a meghívók, érkezzünk korábban.
Nem elegáns megváratnunk a vendégünket. Emellett, ha korábban érkezünk láthatjuk, ha esetleg (valamilyen okból) nem megfelelő a nekünk fenntartott asztal és még lehetőségünk van változtatni. (Miután megérkezett a vendégünk, halkítsuk le a telefonunkat.)

4. Egy komoly üzletember nem „prezentál” és „adminisztrál” az üzleti ebéd alkalmával, csak „könnyedén társalog”.
Ha valami fontos volt - megjegyzi, sőt, az ebéd során az is kirajzolódik, hogy kire, mikor, milyen következő lépés várhat. Ebben az esetben úgyis hamarosan e-mail váltás következik, akár már nem is a felek, hanem a beosztott munkatársak között.

5. Fizetni csak diszkréten szabad.
A fizetés, illetve az ételek ára, vagy a hely exkluzivitása nem társalgási téma. „A válasszon bármit nyugodtan, úgyis én fizetem a számlát” – megjegyzés, több mint nem elegáns… Természetes, hogy azt az éttermet választották, mert az igényeiknek az felet meg, és természetes az is, hogy ki tudja fizetni a meghívó a számlát, és az is, hogy ő fogja fizetni.

6. Legyünk udvariasok a személyzettel.
Az üzleti ebéd során nemcsak úgy merülhet fel a kérdés, hogy mennyire figyelmes a személyzet, hanem úgy is, hogy miként viselkedünk mi velük.
Levegőnek nézni a felszolgálót, vagy túl szívélyesen viselkedni, esetleg letegezni  – valamennyi súlyos hiba.
Legyünk természetesek, barátságosak és figyelmesek. A remek kiszolgálásért  ne csak szóban, hanem egy 10%-ot meghaladó borravalóval mondhatunk köszönetet. (Az indokolatlanul nagy borravaló megmosolyogtatja a személyzetet – inkább kerüljük.)

… és végül egy, „hát persze” szabály:

Ne válasszunk olyan ételt, amely veszélyeztetheti öltözékünk makulátlanságát, vagy amit bonyolult elfogyasztani.



Sok sikert az üzleti ebédhez!




dr. Erdős Zsuzsanna

üzleti etikett tanácsadó és coach

www.erdosetikett.hu
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]