Elérhető pályázatok a vidéki régióban

A konvergencia térség mindig is kiemelt prioritás volt támogatás szempontjából, éppen ezért a megpályázható tenderek skálája elég széles. Konvergencia régiónak minősülnek azok a térségek, amelyeknek székhelye a vidéki térségekben helyezkednek el. Abban az esetben, ha a vállalat központja Pest megyében található, akkor a pályázat megvalósításának helye egy vidéki telephelyének kell, hogy legyen. Cikkünkben be szeretnénk mutatni néhány pályázati lehetőséget, amelyekre a vidéki térség vállalkozói nyújthatják be pályázatukat.

Élelmiszeripari komplex beruházások

2019. február közepéig lehet jelentkezni a GINOP 1.2.6.-16-os pályázatra, amely az élelmiszeripari feldolgozó cégeket támogatja. Olyan középvállalkozások indulhatnak, amelyek új termelőeszközöket, gépeket, illetve technológiákat szeretnének vásárolni. A pályázat egy része vissza nem térítendő támogatás, összege 50 és 750 millió forint körül mozog. Másik része egy kedvező kamatozású hitel, amely 50 és 2000 millió forint között igényelhető, évi 1%-os kamattal.

A kapott összeget nem csak az eszközpark fejlesztésére fordítható, hanem az infrastruktúra fejlesztésére, megújuló energiaforrás beszerzésére a kisebb mennyiségű energiafelhasználás érdekében, illetve szabadalmak és immateriális javak vásárolhatóak még.

Kutatás-fejlesztés és innováció támogatás

A GINOP 2.1.2.-es pályázat a mikro-kis- és középvállalkozásoknak kínál olyan kombinált támogatást, amellyel a szervezet kísérleti fejlesztések költségeit, akár a fejlesztésben résztvevők munkaköltségeit, eszközbeszerzéseket, anyagköltségeket, vagy akár a megvalósításához szükséges szolgáltatások költségeit is elszámolhatja.

A vissza nem térítendő támogatás összege 50 és 500 millió forint között, a visszatérítendő támogatás pedig 25 és 250 millió forint között mozog, a kamatozása pedig évi 2%.

Vállalati komplex infokommunikáció

Manapság rendkívül fontos, hogy egy vállalat megfelelő minőségű infokommunikációs rendszerrel rendelkezzen. A GINOP 3.2.2. pedig ezt a tevékenységet hívatott támogatni, hiszen a pályázat a vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatását tűzte ki célul. A program célja a vállalati folyamatok hatékonyságának növelése, a hálózatbiztonság fejlesztése, új vállalatirányítási rendszer, illetve döntéstámogató rendszer kialakítása, valamint felhőalapú szolgáltatások bevezetése.

A pályázati vissza nem térítendő része 1 és 24 millió forint közötti, a visszatérítendő pedig 1,25 és 37,5 millió forint közötti összeg, amelynek évenkénti 1%-os kamat a költsége.

Megújuló energia

2019. március 27-ig lehet beadni a jelentkezést a Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések vissza nem térítendő támogatására, amelynek elsődleges célja a vállalatok energiafelhasználásának csökkentése.

A támogatás elősegíti a megújuló energiafelhasználás következtében fellépő energiatakarékosságot és hatékonyságot, növeli a környezettudatos gazdasági versenyképességet, csökkenti a környezet leterheltségét. A vállalat számára is nagy előnyökkel jár, hiszen a kisebb energiafelhasználás következtében csökkennek a szervezet kiadásai is.

A pályázatra mikro-kis- és középvállalkozás tenderezhet, az elnyert összegből napkollektorokat, napelemeket és egyéb környezetkímélő berendezéseket vásárolhat, amelyek összegének felét a pályázat fedezi. Az összeg 1,5 és 100 millió forint között mozog.

Gyakornoki program

A GINOP 5.2.4. segítséget nyújt a vállalatoknak, hogy gyakornoki pozíciókkal segítse a fiatalok elhelyezkedését a munkaerőpiacon. Ehhez vissza nem térítendő támogatást nyújt, amelynek összege 2,3 és 30 millió forint közé tehető.

A pályázat lehetőséget teremt arra, hogy a gyakornokok fizetését és a mentorok fizetésének egy részét támogatásból finanszírozzák. A munkaeszközök beszerzésére és infrastrukturális fejlesztésekre is felhasználható az elnyert összeg.

Gyakornoknak tekinthetők azok a munkavállalók, akik a 25. életévüket még nem töltötték be, valamint még nem szerezték meg felsőoktatási szakképesítésüket.

Munkahelyi képzések

A GINOP 6.1.5. és a GINOP 6.1.6. pályázatok célja, hogy a vállalatoknak lehetőséget teremtsenek munkahelyi továbbképzésekre, ezzel növelve munkavállalóik tudását, készségeit és kompetenciáit. A nemzeti vállalás teljesítése érdekében 2020-ra 75%-ra szükséges növelni a foglalkoztatási arányt a 20-tól 64 éves korig. Cél még, hogy a 64-es korosztály minimum 15%-a részt vegyen valamilyen tanulási tevékenységben.

Ennek a célnak az elérését segíti ez a két pályázat, amelyekre 2018. december elejéig adhatják le jelentkezésüket a vállalatok. Az elnyert összegből belső képzéseket valósíthatnak meg a szervezetek, amelyek fejlesztik a munkavállalók készségeit és kompetenciáit, valamint finanszírozhatják a képzést megvalósító kollégák, illetve mentorok személyjellegű ráfordításait.

A GINOP 6.1.5. esetében 2018. december 8.-ig érkezhetnek be pályázatok, amelyeket 10 és 100 millió forint közötti támogatással díjazzák.

A GINOP 6.1.6. határideje 2018. december 3., a minimum pályázható összeg 3 millió, a maximum pedig 50 millió forint.

Ha bármelyik lehetőség felkeltette érdeklődését, ide kattintva tájékozódhat. 

Címkefelhő