DIGITÁLIS EURÓPA: NOVEMBER VÉGÉIG KÖZZÉTESZIK AZ ELSŐ PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOKAT.

Az Európai Bizottság elfogadta a Digitális Európa program három munkaprogramját, amelyeknek keretösszege összesen 1,98 milliárd euró.

Az 1,38 milliárd euró értékű fő munkaprogram 2022 végéig a mesterséges intelligencia, a felhő és az adatterek, a kvantumkommunikációs infrastruktúra, a fejlett digitális készségek, valamint a digitális technológiáknak a gazdaságban és a társadalomban való széles körű használata területén megvalósuló beruházásokra összpontosít. Emellett a bizottság két célzott munkaprogramot is közzétett: az első a kiberbiztonság területén nyújtott finanszírozásra összpontosít, ennek költségvetése 2022 végéig 269 millió euró; a második pedig az európai digitális innovációs központok hálózatának létrehozását és működését támogatja, 2023 végéig 329 millió eurós költségvetéssel.

A fő munkaprogram többek között a következő beruházásokat foglalja magában:

  • közös adatterek (pl. gyártási, mobilitási és pénzügyi adatterek) telepítése, amelyek megkönnyítik a határokon átnyúló adatmegosztást a vállalkozások – köztük a kis- és középvállalkozások (kkv-k), valamint a startupok – és a közszféra számára, valamint egyesített felhőalapú és peremhálózati infrastruktúra és szolgáltatások, azaz a biztonságos adatáramlást biztosító digitális megoldások gerincének kiépítése;

  • a mesterséges intelligencián alapuló megoldások tesztelésére és kísérletezésére szolgáló létesítmények kiépítése a megbízható mesterséges intelligencia (akár kkv-k és startupok általi) kiaknázása céljából, a kulcsfontosságú társadalmi kihívásokra, többek között az éghajlatváltozásra és a fenntartható egészségügyi ellátásra való reagálás érdekében (pl. mesterségesintelligencia-tesztelő létesítmények telepítése az egészségügy és az intelligens városok és közösségek számára);

  • a kibertámadásokkal szemben nagy fokú ellenálló képességet biztosító, biztonságos kvantumkommunikációs infrastruktúra (EuroQCI) kiépítése az EU számára;

  • mesterkurzusok létrehozása és lebonyolítása a kulcsfontosságú fejlett digitális technológiák területén a digitális készségek európai fellendítése érdekében, ideértve olyan tevékenységeket, mint a kkv-k számára szervezett intenzív digitális tanfolyamok, amint az a 2020-as készségfejlesztési programban és kkv-stratégiában szerepel;

  • a közigazgatási szerveket támogató megoldások (pl. európai digitális személyazonosság) határokon átnyúló interoperabilitását támogató digitális szolgáltatások létrehozása, működtetése és folyamatos karbantartása.

A Digitális Európa program első pályázati felhívásait november végéig teszik közzé, és azokat 2022-ben további pályázati felhívások fogják követni – olvasható a bizottság közleményében. A munkaprogramokat főként vissza nem térítendő támogatások és közbeszerzés útján hajtják végre.

 
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]