Akár 100%-os támogatás munkahelyi képzésekre!

Megjelent a közép-magyarországi régió mikro-, kis- és középvállalkozásainak szánt pályázati felhívás, amely a munkavállalók képzését támogatja.

A pályázati anyagokat 2017. június 1-től fogadják, egészen 2017. október 30-ig. Látható, hogy a beadásra szánt idő rövid, így érdemes már most felkészülni rá!

A felhívásra olyan mikro-, kis- és középvállalkozások nyújthatják be pályázatukat, amelyek…

-       előző évben minimum 3 főt foglalkoztattak,

-       legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkeznek.

Támogatás igényelhető:

-       képzések megvalósítására belső képzésként, vagy vásárolt szolgáltatásként, (a képzési tervben szereplő személyi, tárgyi feltételek megteremtése, eljárások, módszertanok kidolgozása, stb.)

-       a képzésekhez kapcsolódó elégedettségi mérések elvégzésére.

A felhívásra csak a közép-magyarországi régió területén megvalósítani tervezett projektekre nyújthatók be támogatási kérelmek. A projekt több helyszínen is megvalósítható, de ebben az esetben is minden megvalósítási helyszínnek a közép-magyarországi régióban kell lennie.

Hasonló feltételek mellett a napokban érkezik majd a felhívás „testvére”, amely a konvergencia régióban tevékenykedő vállalkozásoknak fog kedvezni.

Támogatás mértéke

Támogatási kategória

Maximális támogatás mértéke

Csekély összegű (de minimis) támogatás

100 %

Képzési támogatás

50%

A támogatás intenzitása legfeljebb az elszámolható költségek 70%-áig az alábbi esetekben növelhető:

a) megváltozott munkaképességű munkavállaló vagy hátrányos helyzetű munkavállaló részére nyújtott képzés esetén 10 százalékponttal,

b) középvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 10 százalékponttal,

c) kisvállalkozásnak nyújtott támogatás esetén 20 százalékponttal.

70%

 

A támogatás összege minimum 3 millió forint, maximum 50 millió forint!

Amennyiben további kérdése adódna pályázattal kapcsolatban, ide kattintva felteheti. 

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]