ÚJABB FONTOS LÉPÉS A HAZAI JÁRMŰIPARI ÉRDEKKÉPVISELET ERŐSÍTÉSE FELÉ - Együttműködési megállapodást kötött a HIPA és az Autós Nagykoalíció

A személygépkocsik gyártásával, forgalmazásával, használatával és szervizelésével foglalkozó vállalkozásokat tömörítő szervezet, az Autós Nagykoalíció és a HIPA a mai napon együttműködési megállapodást kötött, amelynek elsődleges céljai közül a hazai járműipar fejlesztését és érdekképviseletének erősítését érdemes kiemelni.
A járműipari vállalkozásokat soraiban tudó Autós Nagykoalíció egyik legfontosabb küldetése az ágazat szakmai érdekképviseletének erősítése, az iparágban legálisan tevékenykedő magyar vállalkozások versenyképességének helyreállítása, és a biztonságos járművásárlás, illetve járműhasználat biztosítása. A szervezet ehhez olyan partnereket keres, akik segítségére lehetnek abban, hogy mondanivalója, üzenetei, igényei és problémái a megfelelő fórumokra és döntési szintekre is eljussanak.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség kormányzati háttérintézményként közvetlen összeköttetést teremthet a vele kapcsolatban álló szervezetek és a szakminisztériumok, illetve az egyéb közigazgatási intézmények között. Mint ilyen, ideális partner az Autós Nagykoalíció számára, amelynek tagjai között több olyan járműipari vállalkozás is megtalálható, amellyel a HIPA eddig is szorosan együttműködött.

A felek által megkötött megállapodás a HIPA közreműködő és közvetítő szerepe mellett a két szervezet kommunikációs tevékenységének összehangolására és közös szakmai rendezvények megtartására is kiterjed.

PD

Forrás: HIPA

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]