TOVÁBBI NÖVEKEDÉS ELŐTT ÁLL A MAGYAR JÁRMŰIPAR - HIPA Járműipari Konferencia 2015

A legnagyobb hazai járműipari vállalatok, beszállítók, szakmai szervezetek valamint a kormányzat képviselőinek részvételével 2014 után második alkalommal szervezte meg járműipari csúcstalálkozóját a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA). Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tekintette át a tavaly mintegy 6651 milliárd forint értékben termelő és több mint 132 ezer embert foglalkoztató sikerágazat teljesítményét, illetve vázolta jövőbeni kilátásait.

A teljes hazai feldolgozóipar 27,4 százalékát kitevő járműipar a magyar gazdaság húzóágazata. A szektorban jelenleg több mint 700 vállalat működik, amelyek közvetlenül több mint 132 ezer embernek biztosítanak megélhetést. Az Opel motorgyára és a nagy autógyárak, vagyis a Suzuki, az Audi és a Mercedes mellett a világ 20 legnagyobb első körös autóipari beszállítójából (TIER1) 15 már Magyarországon is rendelkezik termelőkapacitással.

Az iparág súlya és a magyar gazdaságban betöltött szerepét figyelembe véve Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) úgy döntött, hogy 2014-hez hasonlóan idén is megszervezi nagyszabású járműipari konferenciáját, amely lehetőséget biztosít az ágazat legfontosabb hazai szereplőinek, hogy találkozzanak partnereikkel, és közösen áttekintsék a magyar járműgyártás kilátásait.

Ésik Róbert, a HIPA elnöke, a rendezvény házigazdája nyitóbeszédében kiemelte, hogy 2014-ben a befektetések terén is folytatódott az a látványos fejlődési folyamat, amely a járműipart az elmúlt években jellemezte. Ezt támasztja alá, hogy tavaly a HIPA közreműködésével megvalósuló befektetési projektek volumenének több mint fele, vagyis 868 millió euró a járműiparhoz köthető. Ezeknek a beruházásoknak a révén 3500 új munkahely jön létre Magyarországon. 2014-ben többek között olyan nevek kerültek fel a magyar járműipari szektor szereplőinek listájára, mint az indiai Apollo Tyres és a lengyel Alumetal, valamint olyan jelentős cégek bővítették kapacitásukat, mint a sopronkövesdi Autoliv és a győri Nemak.

„Az ágazat jövőbeni kilátásai is igen kedvezőnek mondhatók, hiszen a HIPA által kezelt aktív befektetési portfólióban továbbra is a járműipari beruházások dominálnak. A szervezet jelenleg 107 nyitott projekt kapcsán folytat tárgyalásokat, amelyek közül 21 a járműipari szektorhoz köthető. Amennyiben ezek a most ismert paraméterekkel valósulnak meg, úgy a beruházások által összesen közel 3600 új munkahely létesül majd Magyarországon” – mondta Ésik Róbert.

A HIPA elnöke kifejtette, hogy a magyar gumiabroncsgyártás fejlődése jól példázza azt az utat, amelyen a járműipar az elmúlt években haladt. A Magyarországon jelenlévő nagy nemzetközi abroncsgyártó cégek, vagyis a japán Bridgestone, a francia Michelin és a dél-koreai Hankook jelentős gyárbővítéseivel, illetve az Apollo új gyárával a magyar kapacitás hamarosan meghaladja az évi 32 millió darabot. Ennek köszönhetően hazánk rövid időn belül abroncsgyártó nagyhatalommá válik: az előrejelzések szerint Európában százból tizenkét jármű magyar gépek és kezek által készített gumin fog gördülni.

A felsoroltak mellett Ésik Róbert arról is beszámolt, hogy egyre több hazai kkv kapcsolódik az ágazatban termelő nagyvállalatok értékteremtő láncába. A szervezet ennek érdekében egy több elemből álló beszállítói programot működtet, amelynek keretében szakmai rendezvények és képzések szervezésével, valamint egy online piactér létrehozásával támogatja a hazai járműipari vállalkozásokat.

A konferencián köszöntő beszédet tartó Szijjártó Péter az ágazat elmúlt évi eredményeit méltatta. A külgazdasági és klügyminiszter elmondta, hogy a tavaly mintegy 6651 milliárd forint termelési értéken teljesítő járműipar a magyar gazdaság legmeghatározóbb eleme. A szektor világ összes piacán versenyképes, ezt bizonyítja, hogy 2014-ben az export súlya az ágazat teljes árbevételének 93 százalékát tette ki. A Magyarországon előállított autóipari termékek 45 százalékát Németországban értékesítették, míg a második helyen e tekintetben az Egyesült Államok áll.

Szijjártó Péter felszólalását – a délelőtti program részeként – a legnagyobb hazai járműipari vállalatok, vagyis az Audi Hungaria Motor Kft., a Magyar Suzuki Zrt., a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., az Opel Szentgotthárd Kft. és a Robert Bosch Kft. vezetői által tartott évértékelők követték.

Gerd Walker, az Audi Hungária Motor Kft. járműgyártásért felelős ügyvezető igazgatója előadásában többek között a cég magyarországi beruházási tevékenységéről beszélt, aminek összértéke 2014-ben meghaladta a bruttó 7,4 milliárd eurót. Mint fogalmazott, ezzel az Audi Hungária számít Magyarország legnagyobb befektetőjének.

Dr. Urbán László, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettese prezentációjában bővülő exportpiacokról és új célállomásokról beszélt. A Suzuki március 5-én debütált új modelljével, az esztergomi gyárban összeszerelt Vitarával kapcsolatban kifejtette, a cég a gyártás első évében 70 ezer darabot kíván előállítani, amihez kiemelkedően magas számban, összesen 74 magyar beszállító szolgáltatásait veszik igénybe.

Ekkehard Philipp, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. pénzügyekért felelős igazgatója előadásában elmondta, hogy 2014-ben 150 000 darab B- és CLA-osztályú modell készült Kecskeméten, így a termelés 2012-es indulása óta már több mint 300 000 autó gördült le a szalagokról. A kizárólag Magyarországon gyártott CLA osztályú Mercedeseket jelenleg több mint 180 országban értékesítik világszerte. A kecskeméti gyár beruházásainak összértéke 2014 végére elérte az egymilliárd eurót, a foglalkoztatottak száma pedig mintegy 4000 főre emelkedett.

Solt Tamás, az Opel Szentgotthárd Kft. vezérigazgatója évértékelőjében az elmúlt esztendő eredményeinek ismertetése mellett a cég fejlesztési terveiről is beszámolt. Kiemelte, hogy az Opel 2018-ig szóló európai fejlesztési terveiben 17 új motortípus szerepel, amelyek egy részének gyártására a szentgotthárdi gyárat is felkészítik.

PD

Forrás: HIPA

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]