Tovább erősödnek a magyar-szerb üzleti kapcsolatok - Üzleti fórum keretében 150 magyar KKV vezetője tárgyalt szerbiai cégekkel

Kiemelt érdeklődés mellett rendezett magyar-szerb üzleti fórumot a Magyar Nemzeti Kereskedőház. A 150 magyar kis- és középvállalkozás vezetőjének részvételével zajló eseményen főleg az élelmiszeripari és a mezőgazdasági exportlehetőségek feltárására helyezték a hangsúlyt. A fórumra 50 fős szerb delegáció érkezett Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök vezetésével. A találkozón a hazai kis- és középvállalkozások megismerkedhettek a szerbiai üzleti lehetőségekkel, a két ország cégei közötti szorosabb együttműködés érdekében pedig már előkészítés alatt áll a szerbiai magyar kereskedőház megnyitása.
Szerbia az Európai Unióhoz való csatlakozás előtti időszakban jelentős gazdasági fejlődésen megy keresztül. Az MNKH a közeljövőben megvalósuló infrastrukturális, közlekedési, logisztikai, egészségügyi, városfejlesztési, hulladékgazdálkodási, energetikai és agrártechnológia fejlesztésekben már sikeres magyar vállalkozások szerbiai szerepvállalását kívánja elősegíteni.

A Szerbiába irányuló magyar export tekintetében kiemelt ágazat az élelmiszeripar és az agrárium. Emellett sikeres együttműködések alakíthatók ki a közlekedés, az infrastruktúrafejlesztés, a gyógyszeripar és az autóipar területén is. Jelenleg több mint 400 szerb-magyar vegyesvállalat működik, amelyek száma a szerbiai magyar kereskedőház megnyitását követően tovább növekedhet.

A magyar-szerb külkereskedelmi mérleg 2014-ben 870 millió eurós magyar többletet mutatott, amely több mint 20%-os növekedést jelent az előző évhez képest a KSH adatai szerint. A magyar kivitel struktúrája viszonylag korszerű: annak jelentős, 39%-os arányát képviselik az ásványi termékek, közel 21%-át a vegyipari és műanyagipari termékek, 18%-át adják a gépek, szállítóeszközök és járművek. Magyarország továbbra is Szerbia ötödik legnagyobb exportpartnere.

Aleksandar Vučić, Szerbia miniszterelnöke beszédében arra biztatta a magyar vállalkozókat, hogy Szerbiát válasszák üzleti úti célnak. „A Nyugat-Balkánon sehol nem találnak olyan országot, ahol több lehetőséget és támogatást biztosítanak Önöknek, mint Szerbiában. Akadálymentes utat biztosítunk a magyar vállalkozók számára.” - érvelt a miniszterelnök.

Orbán Viktor miniszterelnök kiemelte: "Szerbia és Magyarország hatékony együttműködésének egyik feltétele a stabilitás, mely mindkét oldalról adott, még a jelenlegi magyar határőrizet tényállasa sem távolíthatja el a két országot egymástól." Magyarország miniszterelnöke arra kért minden vállalkozót, ha Szerbiába látogatnak, keressenek szerb partnereket, mert ez az egyik alapja a hosszú távú, békés együttműködésnek.

A nyitó beszédeket követően a hazai kis- és középvállalkozások szakmai előadásokon vettek részt, ahol többek között a szerbiai privatizációs lehetőségekkel is megismerkedhettek. Az előadásokat követően az 50 fős szerb üzleti delegáció tagjai a több mint 150 magyar KKV képviselőjével folytatott kétoldalú üzleti tárgyalásokat.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház nyugat-balkáni országokkal foglalkozó szakértői 2014 júniusában kezdték meg külpiaci tevékenységüket Szerbiában. A szolgáltatásuk iránti igény annyira megnövekedett a vajdasági magyar vállalkozók és a szerbiai üzletemberek körében, hogy indokolttá vált egy magyar kereskedőház megnyitása Belgrádban. Ennek előkészületei jelenleg is folynak. 

PD

Forrás: MNKH
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]