Támogatni kell a magyar kis- és középvállalkozásokat!

A magyar kis- és középvállalkozások támogatásra érdemesek, mert a multiknál jobban bírják a piaci versenyt, és a gazdasági nehézségek ellenére is itthon maradnak - jelentett ki egy új ipari park avató ünnepségén Kunhegyesen, a vidékfejlesztési miniszter.


Fazekas Sándor az eseményen hangsúlyozta, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település számára komoly gazdasági lehetőségeket teremthet az új ipari park, ahová már több vállalkozás jelentkezett. A miniszter szerint a hazai kis- és középvállalkozásokat támogatni kell, mert nem annyira érzékenyek, mint a külföldi vállalatok, ugyanakkor itthon maradnak, nem beszélve arról, hogy összességében több munkahelyet teremtenek.
Az eseményen a település polgármestere elmondta, a jelentkező cégeknek 5-15 ezer négyzetméteres területeket adtak ingyenesen, és várhatóan az első betelepülő vállalkozások 100-150 új munkahelyet adhatnak majd a helyieknek. Mint azt Szabó András bejelentette, eddig, a már biztosan elinduló vállalkozások között egészségügyi papírokat előállító, ásványvíz palackozó, fűtőberendezéseket gyártó és pellet-, valamint brikettgyártó üzem egyaránt megtalálható, valamint az új ipari parkban lesz egy magyar-kínai agrárcég közép-európai központja is.

ZBT

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]