Novemberben már termelnek az Eagle Ottawa új üzemcsarnokában

John Staines, az amerikai székhelyű cég magyarországi ügyvezetője annak örült, hogy Szolnokon évekkel ezelőtt megtelepedhetett az autóipar számára bőr üléshuzatokat elállító cég, s hogy most mihamar elkészülnek az újabb, 17 ezer négyzetméteres csarnokukkal. Köszönet Szolnoknak, azoknak, akik ebben támogattak bennünket – mondta az ügyvezető. Szabó István alpolgármester Szolnok képviseletében arról biztosította a cégvezetőt, hogy a város örömmel fogadta a neves vállalatot, amelyik eddig is már ezer munkahelyet hozott létre, ami ezután lényegesen több lesz majd.

A méretek óriásiak – magyar szemmel mindenképpen -, hiszen a 17 ezer négyzetméter régebben akár egy családot is eltartott volna különféle terményekkel, de még jószág nevelésre is futotta volna a takarmányfélékből. Talán profán az összevetés, de most a november végére már termelő üzemcsarnok, meg a régi kettő együtt már legalább kétezer – a jelenlegi kétszerese -, de a piac igényétől függően akár több munkavállalónak teremt tisztes fizetést és egyéb juttatásokat. Az pedig legalább annyi család!

 

A csarnok építését márciusban kezdték és hét hónap alatt jutottak odáig, hogy megkezdhetik a gépek és dolgozók átcsoportosítását. A régi üzemrészekben a bőr feldolgozása, festése történik majd, az újban pedig a szabás – a megrendelő igénye szerint. Közöttük van az Audi, a Volkswagen és mások. Decemberben már teljes kapacitással és létszámmal végzik majd a munkát. Az Eagle Ottawa a szolnoki ipari parkban nagyjából tíz hektárnyi területtel rendelkezik, ennek még csak egy részét építették be. Van tehát mód a további bővítésre, amiről John Staines csak annyit mondott: szerepel a terveik között.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]