Idén először: elismerés a legjobban teljesítő KKV cégeknek!

Az Eventikum Rendezvényszervező Kft. és a MediaCity Magyarország Kft. stratégiai partnerségben, a BISNODE Magyarországgal létrehozott egy adatbázist, amelybe hazánk KKV kategóriába tartozó, legjobban teljesítő cégei kerültek.
A KKV TOP 100 rendezvényeire azok a magyar tulajdonossal rendelkező vállalkozások kapnak meghívást, akik az elmúlt két lezárt pénzügyi év alapján megfelelnek az alábbi alap követelményeknek:

-          minimum 250 millió Ft árbevétel
-          minimum 10 fő foglalkoztatott létszám
-          pozitív pénzügyi eredmény

A „KKV TOP 100 - elismerés a gazdaság motorjának legjobbjai részére” konferenciasorozat és díjátadó gála a legkiemelkedőbb, legeredményesebb középvállalatok vezetőinek, tulajdonosainak szól. A rendezvényeken való részvétellel Ön egy olyan „közösség” részévé válik, mely az adott régió és az ország legnagyobb gazdasági erejét képviseli. A 2014. és a 2015. évi eredmények alapján a KKV szektor legjobbjai közé került 8200 cégből öt fős szakmai zsűri által meghatározott szempontok alapján választják ki a 2016. év legkiválóbb középvállalatait, akiknek az elismerés egyben országos ismertséget is hozhat.

A konferenciák során olyan előadókat és szakértőket kérnek fel, akik a KKV szektor napi kihívásait ismerik, azokra kipróbált, hasznos válaszokat tudnak adni, illetve a résztvevő vállalkozások fejlődéséhez előadásukkal hozzájárulnak.

Jöjjön el Ön is,
  • hogy naprakész információkhoz jusson gazdaságról, üzletről, pénzügyi lehetőségekről, piaci trendekről
  • hogy megismerje a kis- és középvállalati szektor legfelső 1%-át régiós és országos szinten egyaránt
  • hogy konferenciáinkon kipróbálja a kapcsolatépítést és a stratégiai együttműködést
  • Lehetséges, hogy vállalkozása is a 2014-2015. évek eredményei alapján bekerült a konferencia sorozat meghívottjai, valamint a „KKV TOP 100 Díj”-ra jelöltek közé. Figyelje e-mail fiókját, hogy részese lehessen a legjobbaknak szóló konferenciának az Ön régiójában.

További részletek: www.kkvtop100.hu

 
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]