Exportélénkítés Zalaegerszegen

A kis- és középvállalkozások exportlehetőségeit mutatta be a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) a Piac és Profit „Pénz, de honnan?” című konferenciasorozatának zalaegerszegi állomásán október 1-jén. A rendezvény elsősorban a kkv-k számára elérhető Európai Uniós fejlesztési források hatékony felhasználására és az exportfejlesztések támogatására fókuszált.

Az MNKH részéről Rendás Ágnes akvizíciós vezető tartott előadást, aki elmondta, a Kereskedőház célja, hogy segítse a nemzetközileg is versenyképes termékekkel és szolgáltatásokkal rendelkező hazai kis- és középvállalkozásokat exporttevékenységük bővülésében. Ennek érdekében komplex szolgáltatást nyújt partnerei számára, amelynek keretében a külpiacra vágyó hazai cégeket a teljes kereskedelmi folyamaton végigkíséri, az adott országra jellemző alapinformációk átadásától, az exporthoz szükséges engedélyek, minősítések beszerzésén és az elérhető logisztikai megoldásokon keresztül, egészen a teljes ügylet megvalósulása utáni nyomon követésig.

"Az Európai Uniós pályázati források kiváló lehetőséget biztosítanak a hazai kis- és középvállalkozások számára, hogy sikeresek legyenek a külpiacra lépésben", hangsúlyozta Rendás Ágnes. Az MNKH az exportképes vállalkozások külpiacra lépésében tud segíteni, hatékonnyá és sikeressé téve a beruházásokat, fejlesztéseket. A partnerek egyedi igényeire szabott szolgáltatáscsomag keretében felkutatja a konkrét üzleti partnereket, részletes piaci információkat szolgáltat a célpiacokról, továbbá célzott, az adott ország vagy térség üzleti kultúrájának, piaci igényeinek megismerését szolgáló képzéseket szervez, valamint tanácsadó szolgáltatásokkal segíti a hazai kkv-kat. 

A konferenciasorozat 2015. október 15-én, Egerben folytatódik. 

PD

Forrás: MNKH

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]