Bodrogi Bau: 40 ezer négyzetméter Szeged legnagyobb barkácsáruháza

Szegeden nyitotta meg pénteken új áruházát a Presztízs díjas Bodrogi Bau Kft., amely több tízezer terméket kínál a vásárlóknak.

Szegeden nyitotta meg pénteken új áruházát a Presztízs díjas Bodrogi Bau Kft., amely több tízezer terméket kínál a vásárlóknak.

– Az építést személyes küldetésnek tekintem. Azt a reményünket fejezzük ki ezzel, hogy az építőipar fejlődése töretlen lesz a jövőben – fogalmazott Bodrogi Ferenc, a Presztízs díjas Bodrogi Bau Kft. ügyvezető igazgatója pénteken a cég új telephelyének ünnepélyes megnyitóján.

A több mint száz millió forintból megvalósult Szatymazi úti, több tízezer terméket kínáló Bodrogi Építési és Barkácsáruház összesen 40 ezer négyzetméteren 25 eladóval várja a vásárlókat. A régióban egyedülálló módon az új telephelyen az építőanyag kereskedéssel egy helyszínen dolgozik a cég kivitelezési egysége is: helyben megrendelhető kőműves-, ács-, gipszkartonozó-, burkoló-, nyílászáró beépítési szolgáltatással, szaktanácsadással.

Az ünnepségen a Szegedi Nemzeti Színház színművészei és táncosai szórakoztatták a vendégeket. Az épületet Kondé Lajos, plébános áldotta meg, beszédében a tisztesség és a közösségépítés fontosságát hangsúlyozta, majd Bodrogi Ferenc fiai, Ferenc és Csaba átvágták a nemzeti színű szalagot.

(Forrás Délmagyar, HSZA)

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]