A család mint márkanövelő tényező

Családi vállalkozásoknál előfordul, hogy egy külsős, alkalmazott, de nem tulajdonos menedzser vagy akár az egyik örökös (fiatalabb) családtag nem felel meg az alapító családtag tulajdonos elvárásainak. Meg egyébként is: a családi vállalkozások műfaja Magyarországon, történelmi töréseink miatt, újra és újraépítendő. Azonban a rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt eljött az idő arra, hogy egyre több családi alapítású, régóta működő vállalkozásnál előtérbe kerüljön a generációváltás.
 
Ma már egyre több szervezetfejlesztési és vezetési tanácsadó foglalkozik a kérdéssel. Egyre több családi vállalkozásnál merülnek fel a generációváltás problémái: a vállalkozás hagyományai, vezetési módszerei, eljárásmódjai pedig az alapítókon kívül mások számára – akár az örökösök számára is! – nem vagy kevésbé ismertek, vagy éppen nem elfogadottak. Tovább bonyolítja a helyzetet, amikor az örökség átvételére „kijelölt” gyermek vagy rokon nem vállalja a feladatot, ezért a cég értékét megtartandó az alapító kénytelen külsős, esetenként nem tulajdonosi szemléletű menedzsert behívni a rendszerbe.

– A családi vállalkozás komoly érték. Számtalan, ma már globálisan is ismert és elismert cég indult családi vállalkozásként (pl. Aldi és Lidl, Adidas és Puma stb.) – mondja Zámbori Bíró Tamás, kommunikációs és pr-tanácsadó. – Azonban a mai Magyarországon sok esetben teljes más körülmények között, gazdasági és politikai helyzetben kezdték meg tevékenységeiket, legtöbben a rendszerváltás környékén, végig „brusztolva” az elmúlt 20-30 évet, saját bőrükön megtapasztalva a gazdasági, politikai folyamatokat.

Ma már gazdasági és vezetési tudománnyal foglalkozó szakemberek is egyöntetűen állítják, egy vállalkozás értékét nemcsak a materiális, hanem a nem materiálisa javak is gazdagítják, és különösen azok a történetek, tapasztalatok, a legmélyebb szövetekben megbújó legendák, anekdoták, amelyekről nem minden esetben beszélnek a családi vállalkozások alapítói, vagy akár az érintett családtagok. Miközben ezek a történetek nemcsak rögzítik, dokumentálják a családi vállalkozás történetét, de hozzájárulnak a cég márkaértékéhez is.
 
Saját, családi könyv?

Egy ezzel a témával elkészült könyv például jelentősen segítheti a családi vállalkozás működésének megértését akár az örökösök, akár a munkavállalók, nemkülönben a partnerek számára is.

Egy olvasmányosan, anekdotákkal és érdekes történetekkel fűszerezett családi könyv nemcsak szórakoztató lehet, hanem informatív is, megmutatva a vállalati kultúrát, a családi hagyományok gyökereit. A könyvvel pedig, akár „egyenesben” van a generációváltás, akár cégeladás előtt áll az alapító, nagyban hozzájárulhat a vállalkozás a cégértékéhez, márkájához.


Zámbori Bíró Tamás 
Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]