Tőkebevonás - A Széchenyi Tőkebefektetési Alap

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap program célja a növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása oly módon, hogy pótlólagos forrást biztosít a növekedést megalapozó struktúraváltáshoz, technológiai fejlesztésekhez és az üzleti tevékenység bővítéséhez.

A Széchenyi Tőkebefektetési Alap program célja

Eltérően más, kockázati tőke típusú befektetéstől, jelen programot a hagyományos ágazatokban működő, nem feltétlenül innovatív vállalkozások is igénybe vehetik. Célja ezen vállalkozások fejlesztése új üzletágak, új tevékenységek beindításának ösztönzése révén.

Az Széchenyi Tőkebefektetési Alap – Magyarország egész területén - mind a hét régióban hajt végre tőkebefektetést. 

A Széchenyi Tőkealap négy konstrukció keretében juttatja tőkéhez a magyar kis- és középvállalkozásokat. Az eddigi csekély összegű (de minimis) tőkebefektetés mellett két konstrukció társbefektetésként valósítható meg, a negyedik változat pedig az induló vállalkozásokat hivatott tőkebefektetés révén segíteni. A kihelyezhető tőke maximális értéke jelentős mértékben növekedett, a jelenleg elérhető új konstrukciók keretében eléri a 750 000 EUR-t.

ALAPADATOK:

Határidő: Az Alap 2015. december 31-ig hozhat befektetési döntéseket.

A finanszírozás formája: Kockázati tőkebefektetés és a befektetéshez kapcsolódó kölcsön.

Minimális, illetve maximális részesedésszerzés és kilépés /exit/: A részesedésszerzés konkrét mértékének meghatározása egyedi megállapodás alapján történik,  kockázati tőke jogcímen történő befektetés esetében az Alap mindig kisebbségi tulajdonrészt szerez.

Futamidő: A befektetés futamidejének időtartama jellemzően 3-7 év.

 

Források: vallalkozo.info, Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület, m27.hu


Amennyiben finanszírozás és tőkebefektetés témában tanácsra van szüksége, kérem írjon itt vagy hívjon a +36 1 486 18 00 callcenter-en keresztül.

Előző cikkünket "Kitekintés - Széchenyi és Új Széchenyi - hasonlóságok, különbségek " címmel ajánlom olvasóim figyelmébe.

Orbán Balázs

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]