Vállalkozások finanszírozása újratervezve

A vészhelyzet gazdasági hatásainak kezelése érdekében sorra jelennek meg a jelentős összegű és kedvező állami hitel- és garanciaprogramok. Ezeket minden vállalkozásnak érdemes figyelembe venni a beruházást tervezőknek éppúgy, mint a reorganizációra szorulóknak. Mivel ezek a kedvező lehetőségek az év végén lejárnak fontos az időtényező, minél hamarabb át kell dolgozni az üzleti terveket.

A vállalatok egy része számos negatív hatással, és ennek következtében komoly likviditási problémával szembesült a kialakult helyzet miatt, míg más cégek – piacaik bővülésével párhuzamosan – új beruházásban vagy épp akvizícióban is gondolkodhatnak. A kormányzati, jegybanki programok ezt figyelembe véve komplexen kezelik a helyzetet: a hitel-, a garancia és a kötvényprogramok együtt, egyidőben jelentek meg, illetve illeszkedtek a kialakult helyzethez.

A válsággal sújtott cégek stabilitásának és likviditásának biztosítására, illetve a terjeszkedő vállalatok akvizícióira és beruházásaira a Magyar Nemzeti Bank, az Eximbank és a Magyar Fejlesztési Bank összesen 4 hitelprogramot, 3 garanciaprogramot és 3 tőkeprogramot indított. Mindez jelentős összegeket tesz elérhetővé: a Növekedési Hitelprogram (NHP) Hajrá egymagában például 1500 milliárd forintos keretet nyújt KKV-k számára beruházásra, eszköz vásárlásra vagy akár refinanszírozásra. A programok nagy része a közép- és nagyvállalatok számára kínál megoldást, de elérhető kifejezetten kis- és középvállalkozásoknak szóló hitel és tőkeprogram is. Így minden cég a saját stratégiájához, újraindulási vagy fejlesztési tervéhez, akvizícióhoz, reorganizációhoz kapcsolódóan választhatja ki a számára optimális finanszírozási megoldást.

A jelenlegi helyzetben felértékelődik az üzleti tervezés jelentősége, még akkor is, ha most még nehezebb kiszámítani mit hoz a jövő. Egy jó üzleti terv sokat ér, hiszen a bankok szívesebben finanszírozzák a likviditási problémákat akár a legrosszabb forgatókönyv esetén is, hiszen látják, hogy a vállalat felmérte, átgondolta a kilábalási tervét, és tudja, hogyan növekedhet a válság után. A megfelelő, hiteles és teljesíthető üzleti terv készítése azért is elengedhetetlen, mert a meghirdetett hitelprogramok esetében a kölcsönöket – főleg a likviditási hiteleket – saját kockázatukra folyósítják a pénzintézetek. Az állami garancia ugyanakkor a korábbiaknál magasabb, akár 50-90 százalék – például az MFB Vis Maior, a Garantiqa Krízis vagy az Eximbank Kárenyhítő garanciaprogramja esetén – ami csökkenti a finanszírozási kockázatot, ezzel elősegítve a hitelezést.

Érdemes időben elkezdeni felkészülést, a szükséges üzleti tervek kidolgozását, mert a kedvező  kamat- és garanciafeltételekkel igényelhető program legtöbbje csak az év végéig, vagy a keret kimerüléséig vehető igénybe.

Szinte minden vállalkozás rendelkezik lízinggel, éppen ezért fontos megemlíteni, hogy a magyar lízingpiac is megtorpant a járványhelyzet óta, de az újraindulás után fejlődésre számítanak. Úgy vélik, hogy a lízingcégek az eddiginél is fontosabb szerepet kaphatnak, különösen a lízingkonstrukciók iránt egyre fogékonyabb kis- és középvállalkozások beszerzéseiben, fejlesztésiben, beruházásiban, ezen keresztül pedig a növekedésükben.

Szechenyi_Logo    vosz-logo-szines-feher-hatter-1 1.[1]