Újra bekapcsolódtak a munkaadók a takarékoskodásba

Az elmúlt évek adószabályainak szigorodása miatt jelentősen csökkent a munkáltatók aktivitása azon a téren, hogy dolgozóik pénztári takarékoskodását segítsék. Az idei második negyedév adataiból arra lehet következtetni, hogy ez a trend megfordul és a munkaadók ismét nagyobb szerepet vállalnak az öngondoskodásban.

A takarékoskodók, valamint a spórolást jövőben megkezdők számára az egyik legjobb alternatívát a pénztárak jelentik, a kasszák ugyanis jó teljesítményt nyújtanak hosszú távon. Komoly előnye a pénztári megtakarításnak az is, hogy a tagok évi 20 százalékos, maximum 150 ezer forintos adó-visszatérítést kaphatnak a saját befizetéseik és a munkáltatótól kapott hozzájárulás után egyaránt.

Évtizedes távlatokban nézve a munkáltatók szerepvállalását látható, hogy a munkaadók mindig jelentős összegekkel járultak hozzá dolgozóik takarékoskodásához. Ehhez a kedvező adó-és jogszabályi környezet is hozzájárult. Viszont az utóbbi években a szigorodó szabályozás miatt e téren visszavonulót fújtak a munkáltatók.

Az idei év második negyedéve látványos fordulatot hozott ebben, ugyanis az első negyedévhez képest az önkéntes nyugdíjpénztáraknál 33 százalékkal, az egészségpénztáraknál pedig 70 százalékkal nőtt a munkáltatói hozzájárulások összege.

Egy negyedév számai alapján hosszú távú következtetést nem szabad levonni, de kétségtelenül bizalomra ad okot a munkavállalói hozzájárulásoknál látott növekedés és remélhetőleg tartós trend kezdetéről beszélhetünk. Bőven van tér a fejlődésre, hiszen a korábbi évek számait még nem érték el a munkáltatói hozzájárulások. Másrészt arra is utalhatnak a második negyedéves adatok, hogy a munkáltatók érzik a felelősségüket és azt is pontosan érzékelik, a pénztári juttatás munkaerő megtartó elem. Épp ezért a vállalatok számára előnyt is jelent, ha szerepvállalásukkal segítséget nyújtanak a dolgozóik takarékosodásában, ráadásul a pénztári juttatás tulajdonképpen többet is jelent egy kis plusz pénznél.

Miért előnyös ez?

A pénztártagok az egyéni befizetéseik után régóta kedvezményben részesülnek, évente ugyanis 20 százalékos, maximum 150 ezer forintos adó-visszatérítést kaphatnak. Ezt a kedvezményt ettől az évtől a munkáltatótól kapott pénztári hozzájárulás után is igénybe vehetik. Összességében egy vállalatnál 100 forintonként akár 10 százalékkal kedvezőbb lehet a mérleg, mintha ugyanazt az összeget bérként adnák oda a munkáltatóknak.

Hogyan alakulnak a pénztárak számokban?

A Pénztárszövetséggel együttműködő önkéntes nyugdíjpénztáraknál az összesített vagyon éves összevetésben jelentősen, közel 6 százalékkal nőtt, így megközelítette az 1400 milliárd forintot. Az egészségpénztárak pedig az első félévben 4 millió alkalommal finanszírozták a tagok által igénybe vett szolgáltatásokat, alkalmanként átlagosan 5700 forintos értékben.

Ezek a számok amellett, hogy azt mutatják, a pénztárak jól szerepeltek, arról is tanúskodnak, hogy a tagok bíznak is bennük. Az érintett önkéntes nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak létszáma közel van a kétmillióhoz és várható, hogy a jövőben növekedni fog. A hatékony öngondoskodást ugyanis az egyének, a vállalatok és az állam hármas szerepvállalása alapozhatja meg.